Megtartotta soron következő megyei közgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei szervezete. A megjelent küldöttek – Sándor Krisztina ügyvezető elnök jelenlétében – áttekintették az elmúlt időszak eseményeit, a tisztújítás rendjén pedig Szatmár megyei EMNT-elnöknek választották Veres-Kupán Enikőt.

A szatmárnémeti EMNT-irodában összegyűlt küldöttek a tanácskozás első felében megvitatták és végül – többségi szavazattal – elfogadták a leköszönő Csókási-Budaházi Attila elmúlt két évről szóló beszámolóját. Sándor Krisztina hozzászólásában köszöntötte a jelenlévőket, majd pedig hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy jó együttműködés legyen az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezetei között.

A tisztújítás rendjén a küldöttek Veres-Kupán Enikőt választották a megyei szervezet régi-új elnökének, aki a korábbi években már ellátta ezt a feladatot, munkáját pedig a továbbiakban hat alelnök segíti majd, név szerint dr. Hégető László Levente, Hencz József, Déry Ferenc, Ilyés Előd, Balaskó Balázs és Bökényi Róbert.

Nagy Csaba