A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, amelyen hozzávetőlegesen kétszázan vettek részt.  

A Kézdivásárhelyi Vigadó emeleti díszterme október 10-én este kicsinek bizonyult, mert közel 200-an  voltak jelen a harmadik hadiárva-találkozón, illetve a Kézdiszéki kulákok és deportáltak című könyv bemutatóján. A rendezvény végén a jelenlevők megtekinthették a begyűjtött anyagokból készült fotókiállítást. A hármas rendezvényen felléptek Héjja Ágnes és Miklós Katalin, a sepsiszentgyörgyi Múvészeti Liceum tanárai, valamint Iochom Zsolt versmondó. A rendezvény házigazdája Ferencz Attila, kézdiszéki EMNT elnök volt.

A kötet szerzője Iochom István, a rendezvény ötletgazdája, Kiss Erika, az EMNT munkatárs. A kötetet Kátai Zsuzsánna tanárnő, a téma elkötelezettje, az EMNT volt munkatársa, jelenleg a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskola igazgatója mutatta be. A rendezvény egyik sajátossága az volt, hogy a kötetben szereplők közül tizenkilenc személyesen is jelen volt,  ugyanakkor szépszámban jelen voltak hadiárvák is, akik a rendezvény végén átvehették a dedikált tiszteletpéldányokat. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is, aki szintén köszöntötte a megjelenteket. A rendezvény fővédnöke Tóth László, főkonzul volt.

A rendezvény szervezője a kézdiszéki EMNT, a Kézdiszékért Egyesületés Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. Az eseményt a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

Nagy Csaba