Az elmúlt esztendők egyik legsikeresebb magyar könyvét, a Máglyatűz című kötetet mutatják be Nagyváradon, május 16-án, csütörtökön 18.00 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza / Primăriei utca 27. szám alatt.

A kötetet szerzője Demkó Attila (David Autere) író, védelempolitikai szakértő, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai főosztályának egykori vezetője.

A kötet írójával Borbély Zsolt Attila közíró, politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke beszélget. Az est házigazdája Nagy József Barna, az MPE elnöke, az EMNT alelnöke.

Dr. Demkó Attila (1976) az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem-politikaelmélet szakon. Genfben, Pekingben és Washingtonban tanult biztonságpolitikát, illetve folytatott kutatásokat a szakterületen. 2008-ban az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájában védte meg az ír nemzeti felszabadító mozgalomról, kiemelten az Ír Köztársasági Hadseregről (IRA) szóló doktori disszertációját.

Közel két évtizedet dolgozott a biztonságpolitika területén, előbb a Miniszterelnöki Hivatal Kül- és Biztonságpolitikai Államtitkárságán (1999–2002), majd a Honvédelmi Minisztériumban (2002–2018).

2002 és 2010 között a Balkánnal, Irakkal és Afganisztánnal foglalkozott referensként a Védelempolitikai Főosztályon. 2010-től 2012-ig védelmi tervezési főosztályvezető volt. 2012 és 2014 között Brüsszelben dolgozott védelmi tanácsosként Magyarország NATO-képviseletén, majd négy éven át vezette a védelempolitikai szakterületet a Honvédelmi Minisztériumban. Karrierje során bejárta a világ legfontosabb válságzónáit. Számos cikk és tanulmány szerzője a nemzeti kisebbségi konfliktusok, Románia, Moldova és a délszláv válság témakörében.

Demkó Attila (David Autere) Máglyatűz című kötete egy geopolitikai thriller a Kárpát-medencéről és környékéről. Mindenkinek ajánlott, akik Trianon hatásai és Erdély iránt érdeklődőknek, mert nemcsak a máig ható veszélyekről beszél, de a nyitódráma és sok jelenet is Kolozsváron Marosvásárhelyen és Székelyföldön játszódik. Azoknak is ajánlott, akik a geo- és világpolitikát akarják megérteni, mert bennfentesen mutatja be az amerikai és az orosz nagyhatalmi gondolkodást, emellett a szerző személyesen járt a könyv minden helyszínén, így Afganisztánban, Irakban és a kelet-ukrajnai fronton is, sok jelenetet személyes élmények ihlettek. És azoknak is ajánlott a kötet, akik szeretik a magyar sikerkönyveket: a Máglyatűz rendszeresen vezeti a Bookline thriller kategóriáját, egyetlen magyarként az első 100-ban.

A rendezvényen fellépnek a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus Tíz pár csókot… – Adja meg az Isten című előadásukkal. Az előadást Petőfi Sándor halálának 170. és Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából állították össze.

A szervező Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár az ingyenes rendezvényre ahol a kötet kedvezményesen beszerezhető.

Nagy Csaba