A felvidéki Révkomáromban tartották november 7-9. között a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) soron következő ülését. A tanácskozáson jelen volt Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke, a Gazdasági és vidékfejlesztési szakbizottság elnöke, valamint Tiboldi László, a szervezet országos alelnöke is, aki hozzászólásában ismertette a legutóbbi ülés óta, az EMNT által elvégzett szakpolitikai munkát, melyet az EMGE Szövetséggel szorosan együttműködve vittek végbe. A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának az EMNT szervezete is alapító tagja.

A külhoni magyar területeken is megkezdi működését a Falugazdász hálózat – jelentette be Jakab István, az Országgyűlése alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke. A MAGOSZ szervezésében és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködésével létrehozott KEF feladata a Kárpát-medencében dolgozó magyar gazdák munkájának segítése, európai uniós versenyre való felkészítése, érdekegyeztetésük koordinálása valamint az is, hogy erősítsék a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) gazdasági együttműködését illetve a szervezet ülésein lehetőséget biztosítsanak a szakmai tapasztalatcserére.

Jakab István elmondta: az anyaországi és a külhoni magyar területek szakmai szervezeteit tömörítő fórumnak, amely évente legalább kétszer ülésezik, az a célja, hogy a meglévő szakmai tudás, illetve kapcsolatrendszer kihasználásával javítsa a határon túli magyar gazdák versenyképességét, és ellássa képviseletüket Brüsszelben is. A MAGOSZ elnöke a fórum kiemelt témái közé sorolta a Magyarok Kenyere programot, az új európai uniós költségvetésre való felkészülést és az anyaországban 650 taggal működő Falugazdász hálózat külhoni magyar területeken történő létrehozását is. Létrejött és 107 taggal az idén megkezdi a működését a Falugazdász hálózat a külhoni magyar területeken is, közülük tizenöten a Felvidéken fognak tevékenykedni – mondta. „Ez a hálózat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tapasztalatait, tudását és információbázisát kihasználva fogja szolgálni a határon túli magyar gazdatársadalmat” – mutatott rá Jakab István. Kérdésre hozzátette: a hálózat kiterjesztése külhoni területekre több üzenetet is hordoz, azt, hogy a meglévő erőforrásokat maximálisan ki kell használni, részint pedig azt, hogy ezzel a lépéssel a Kárpát-medencei gazdasági tér fejlesztését és a magyar kormánynak a külhoni területeken megindított gazdaságfejlesztési programjának megvalósítását is elő akarják segíteni.

A révkomáromi fórumon egy újabb felvidéki gazdaszervezetet is felvettek a KEF tagjai közé, a Szlovákiai Agrárkamarát, így felvidéki tagszervezeteik száma a korábban csatlakozó Gazda polgári társulással együtt kettőre, a KEF összlétszáma pedig 22-re nőtt.

Nagy Csaba