Romániában alkalmazott retorziók nyomán a meghurcoltak száma többszörösen meghaladja az elítéltekét. A megtorló intézkedések skálája túllép a büntetőperek megrendezésén – mondta egyebek között Pál-Antal Sándor akadémikus a vasárnapi megemlékezésen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében tartottak megemlékezést vasárnap a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. A rendezvényen felléptek a művészeti líceum tanulói Székely Levente tanár vezetésével. A megjelenteket Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke üdvözölte.
Áldozatok – 1956
A fenti címmel megjelent könyvéből idézett Pál-Antal Sándor. Ezúttal nem az eseményekről tartott előadást, hanem a forradalmat követő megtorlásokról. Röviden vázolta a marosvásárhelyi eseteket. Mint mondta, a megtorlások tekintetében Marosvásárhely „elég előkelő helyen áll”. A városban összesen 133 embert ítéltek el, ezeket az eseteket ismertette.
Elmondta, hogy a letartóztatottak elleni vádat különböző módszerekkel megszerzett adatokkal – besúgó cellatársak, megfélemlített tanúk vagy a nyomásnak ellenállni nem tudó vád alá helyezettől kicsikart beismerő vallomás – addig „dokumentálták”, amíg abból rendszerellenes bűncselekmény nem lett. A népi demokratikus társadalmi rend vagy rendszer elleni tevékenység megfogalmazás rendkívül átfogó gyűjtőfogalom volt: „izgatás”, „bujtogatás”, a rendszer vagy a párt és állami vezetők „gyalázása”, a Szovjetunió vívmányainak a „becsmérlése”, a helyi vezetők megfenyegetése, a nyugati rádióadók híreinek a hallgatása stb. mind belefért.
1956. október 28-ától kezdődően letartóztatták azokat, akik többnyire nyilvános helyeken (utcán, kocsmában, falatozóban) dicsőítették a magyar forradalmat, a forradalom melletti fellépésre biztattak vagy tiltott magyar énekeket énekeltek és szidták a romániai népi demokratikus rendszert.
A legnagyobb akció, amelyet a megtorlók évek múlva is sikerként emlegettek, az ún. Faliboga vezette szervezet felszámolása volt, ebben az ügyben több mint 700 személyt hallgattak ki, 70 embert tartóztattak le. A legtöbb emberáldozatot követelő Szoboszlai-pernek voltak marosvásárhelyi áldozatai is.
Az előadó szerint a kiszabott ítéletek az „elkövetett tettekhez” képest elképesztően súlyosak voltak. A sok évre terjedő kényszermunkát ártatlannak tekinthető emberek kapták, akiket máig sem rehabilitáltak. A megtorlások méretét a magyarországiakhoz hasonlítva, a lényeges különbség az, hogy Erdélyben csak „elképzelt forradalomról” beszélhetünk, amit aránytalanul súlyos retorzió követett.
A poklok poklát a munkatáborok jelentették
Dr. Ábrám Zoltán Az igazság szabaddá tesz című könyvének a bemutatására is sor került a rendezvényen. Újságírói kérdésre válaszolva Ábrám Zoltán elmondta, hogy egyrészt az őseinek kívánt emléket állítani, nagyapjának, akit 1956 miatt bebörtönöztek, egy koncepciós pernek az áldozata lett. Öt évet kapott egy olyan eljárás során, amelyben egyébként halált kért volna a fővádlottra az ügyész. Ez megpróbáltatást jelentett nemcsak az elítélt, de a család számára is, a vagyonukat is elkobozták.
– Ezzel a könyvvel 1956 áldozataira emlékezem. Egyébként számos statisztika, számos történész munkájának az eredményeképpen egyre többet tudunk erről a korról. Dávid Gyula könyvében például 1200 név szerepel, Sepsiszentgyörgyön egy olyan ’56-os emlékpark van, ahol több száz nevet véstek márványtáblára. Ott szerepel a nagyapámé is, de azoké a személyeké is, akiknek tágabb, de szűkebb értelemben is emléket állítok a könyvemmel, hiszen kiemelten nemcsak ’56 áldozataira gondolok, hanem a kommunizmus áldozataira is. Ha szabad úgy fogalmaznom, a poklok poklát a munkatáborok jelentették, és azon belül is Románia legszörnyűbb munkatábora, lágere, egyfajta gulág típusú gyűjtőhelye, Periprava.
A román állam is alkalmazta a szovjet munkatáborrendszert, vagyis a politikai elítélteket, miután lezajlott a perük, nemcsak börtönbe zárták, hanem munkatáborba vitték, elsősorban meghalni, vagy ha ez nem sikerül, akkor átnevelni. Szűkebb értelemben erre emlékezem, hiszen a nagyapám is megjárta Peripravát, akárcsak Csiha Kálmán vagy Mózes Árpád püspökök, Fülöp G. Dénes, a Vártemplom volt lelkésze, vagy Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke, vagy akár Gráma János, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára” – mondta Ábrám Zoltán.
Elmondta, hogy ő maga is járt Peripraván, ahol a nemrég elhunyt hírhedt Ion Ficior volt a láger parancsnoka, aki hivatalosan 103 ember haláláért felelős, és ahol a lágerparancsnoki épület ma négycsillagos szálló.
– Bonyolult korszak volt, nehéz volt megszólalni, nehéz volt hallgatni is. Úgy gondolom, hogy itt van az ideje a megszólalásnak – jelentette ki Ábrám Zoltán.
Forrás: Mózes Edit, Népújság
