Szabadtéri kiállítás nyílt szerdán a csíkszeredai Szabadság téren Hátrahagyottak emlékezete címmel, amelynek célja megemlékezni az aradi vértanúkról és családtagjaikról.

A tárlat megnyitóján Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője kiemelte, érdemes ráirányítani a figyelmet napjaink értékválságos világában az olyan hiteles példaképekre is, mint az aradi vértanúk özvegyei.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzáfűzte, ezeknek az asszonyoknak a többsége a vértanúk kivégzése után ápolták férjük emlékét, ugyanakkor a közösségért tevékenykedtek. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója, a tárlat ötletgazdája pedig arról beszélt, hogy ebben az időben, 1848. után változik meg a női szerepmodell. Ezt tükrözi ugyanis a hátrahagyott feleségek többségének életútja, közösségi szerepvállalása.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felszólalásában kihangsúlyozta, a főkonzulátus fontosnak tartja, hogy méltóképpen megemlékezzünk az aradi vértanúkról, hozzátartozóikról és a szabadságharcosokról. A kiállítás október 8-áig látogatható, a pannókon feltüntetett történeteket Hernádi Zsolt történész szövegezte.

(Forrás: szekelyhon.ro)