Hagyományőrző és kézműves ifjúsági napokat tartottak augusztus 28–29. között, Szilágyperecsenben. A Szilágysági Gazdák Egyesülete és az EMNT közös szervezésében először került megrendezésre a nagy sikernek örvendő esemény, amelyet a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott.

Neves oktatók, kézművesek és önkéntes pedagógusok lelkes, odaadó munkájának köszönhetően naponta közel 100 gyermek próbálhatta ki a korongozást, cserépedényfestést, gyöngyfűzést, fafaragást és a mézeskalácssütést. A résztvevők népi játékokat és sportjátékokat játszhattak, volt népdal és néptánc oktatás is a nagyváradi Sorogja Zenekar közreműködésével. Egy kemence házi kalács és házi kenyér sült a sok gyermek megvendégelésére, volt perecseni hagyma, paprika és szilvalekvár kísérőnek. A szervezők gondoskodása, szeretete, odafigyelése kísérte végig az eseményt.

„Temérdek élménnyel gazdagodtak a gyerekek, mindeközben nagyon sok kézműves tárgyat készítettek az apró szorgos kis kezek, amelyeket büszkén vihettek haza szüleiknek. Ha sikerül jövőre kibővítjük a rendezvényt, hiszen bebizonyosodott: nagy igény van rá” – mondta Darabont Attila, a Szilágysági Gazda Egyesület alelnöke.

Kui Attila Zsolt a rendezvény főszervezője köszönetet mondott minden támogatónak és résztvevőnek, kiértékelve a közös munkát. „A közösségért kell tenni, a munkának pedig jó érzés látni az eredményét. Gyermekeink nevelésében elkerülhetetlen a magyar identitás kialakítása, ugyanakkor kultúránk kincseinek bemutatása és hagyományaink közvetítése is alapvető céllá kell váljon, hiszen ezek alapjai megmaradásunknak” – zárta az esemény kiértékelőjét Kui.

Nagy Csaba