December 1-én, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kovásznai irodájában újraalakult az orbaiszéki EMNT szervezete, miután 2015-ben tisztújítás hiányában, az alapszabályzat rendelkezései szerint, az Országos Választmány feloszlatta azt.

Az újraalakuláson jelen volt Cseh Gábor, az EMNT alelnöke is, aki a szervezet országos feladatát és célkitűzését ismertette az újraalakult szervezet elnökségével. „Tovább kell folytatni a harcot nemzeti közösségünk felemelkedése érdekében, még akkor is, ha időnként úgy érezzük, követeléseink csupán pusztába kiáltott szavak” – hangsúlyozta az EMNT alelnöke, majd további sikeres munkát kívánt az új elnökségnek. Az alakuló ülés keretében háromtagú elnökséget választottak: Pál Melinda lett az orbaiszéki szervezet elnöke, akinek munkáját – alelnöki tisztségben – Haan Deák Anikó és Gazda Rozália segíti majd.

Nagy Csaba