A mára már hagyományosnak számító román-magyar konferenciáját ez alkalommal Nagyváradon, a Polgármesteri Hivatal előadótermében, 2017. november 17-én (pénteken) 14.00 órától szervezi meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az esemény társszervezője, a Reconstructio Egyesület. Az idei konferenciának – a két eltérő témakörre való tekintettel – két irányadó címe is van: Centenáriumi előkészületek – esély vagy veszély a román–magyar kapcsolatokban?, valamint Magyar nyelv az üzleti életben, avagy hogyan döntünk mi?

A megjelölt témák mentén a románmagyar kapcsolatrendszer további kérdései is megjelennek, a konferencia pedig – mely ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött a titkarsag@emnt.org címen – szinkrontolmács segítségével mindkét nyelven követhető lesz.

Az immár ötödik alkalommal megszervezendő konferenciáinkat 2013-ban Sepsiszentgyörgyön, 2014-ben Marosvásárhelyen, 2015-ben Brassóban, majd tavaly Kolozsváron tartotta az EMNT. Ezek az alkalmak rendre a két nemzeti közösség közös, olykor kényes kérdéseire, valamint Erdély és a Partium jövőjére keresték a válaszokat.

Az esemény részletes programja az alábbiakban olvasható:

13:00–14:00       Regisztráció

14:00–14:30       Könyvbemutató: Erdély – Európa tündérkertje (erdélyi ismeretterjesztő képeskönyv román nyelven)

14:30–14:50       Megnyitó

Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere,                                      Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke

 

Centenáriumi előkészületek – esély vagy veszély a román–magyar kapcsolatokban?

Moderátor:        dr. Sándor Krisztina, ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

14:50–15:10       dr. Ovidiu Pecican, egyetemi tanár, BBTE, Kolozsvár

15:10–15:30       Dan Mașca, elnök, Szabad Emberek Pártja, Marosvásárhely

15:30–15:50       Szilágyi Zsolt, elnök, Erdélyi Magyar Néppárt, Nagyvárad

15:50–16:10       Szilágyi Ferenc, elnök, Partiumi Autonómia Tanács, Nagyvárad

16:10–16:30       Hans Hedrich, elnök, Neuer Weg Egyesület, Segesvár

16:30–16:50       dr. Gabriel Andreescu, politológus, egyetemi tanár, Bukarest

16:50–17:00       Hozzászólások

17:00–17:30       Kávészünet

17:30–17:50       Sabin Gherman, televíziós szerkesztő, műsorvezető, Kolozsvár

17:50–18:00       Hozzászólások

 

Magyar nyelv az üzleti életben, avagy hogyan döntünk mi?

 Moderátor:        Tiboldi László, alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

18:00–18:20      dr. Kántor Zoltán, igazgató, Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest

18:20–18:40       dr. Beretka Katinka, jogász, egyetemi tanár, Szabadka

18:40–19:00       Gelu Barna, elnöki tanácsadó, Bihar megyei Vállalkozók Szövetsége, Nagyvárad

19:00–19:20       Pajzos Csaba, egyetemi tanár, az RMKT Bihar megyei elnöke, Nagyvárad

19:20–19:40       Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke, Nagyvárad

19:40–20:00       Hozzászólások, összegzés

 

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.