Augusztus 2-4. között immár 26. alkalommal szervezték meg Baranya megyében a Szentlőrinci Gazdanapokat, amelyen kiemelt partnerként idén először vett részt az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége is.

Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárán, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány meghívására először voltak jelen kiemelt partnerként, díszmeghívottként az EMGE Szövetség tagszervezetei, valamint az EMNT képviselői, akik az általuk képviselt kistermelőkkel és kiállíott termékekkel Székelyföldet népszerűsítették. A vásáron, ahol idén a fő atrakciót a székelyföldi stand képezte, csaknem 450 – hazai és külföldi – mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő, valamint az élelmiszeripari ágazat jeles képviselői vettek részt.

A rendezvényt Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója nyitotta meg, aki elsőként, külön köszöntötte az EMGE Szövetség képviselőit, majd az elmúlt évek eseményeinek a felidézése után köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Szentlőrinci Gazdanapok idén a 26. születésnapját ünnepelhesse.

A Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő sorozatban – amelynek keretében évről évre más és más országot/országrészt helyeznek a középpontba, – idén Székelyföld volt a kiemelt partner. Ezen alkalomból, Pohl Marietta, ügyvezető igazgató meghívására Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke küldöttjeként Csomortányi István, az EMGESZ elnöke látogatott el a rendezvényre, aki köszöntő beszédében hangsúlyozta: a Partiumban és Erdélyben elengedhetetlen az anyaország szakmai és anyagi támogatása, azonban minden bizonnyal nagyobb a jelentősége a folyamatos erkölcsi támogatásnak. Külön köszönettel illette a szervezőket, amiért a székelyföldi termelőknek és gazdáknak is lehetőséget adtak arra, hogy Magyarországon is bemutathassák termékeiket. „Köszönettel tartozunk azért, hogy Magyarországnak olyan vezetői vannak, akik végre ismét nemzetben gondolkodnak. Ebben nagyon fontos az anyagi és szakmai segítség amit kapunk”- fogalmazott Csomortányi István, aki külön köszönetet mondott a MAGOSZ-nak és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, amelyek a Kárpát-medence egészét behálózó, kiváló kapcsolatokkal rendelkeznek.

A rendezvényt hivatalosan Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a kihívások egy új korszaka kezdődött el, a mezőgazdaságban minden Kárpát-medencei gazdának új kihívásoknak kell megfelelnie. A rendezvényen jelen volt és felszólalt Dr. Győrvári Márk, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány, kuratóriumi elnök,  Dr. Vitályos Eszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma – európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, aki köszöntőjében kiemelte, fontos kormányzati cél a mezőgazdaság támogatása, és az ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, majd megfogalmazta számára a nap mottóját, amely szerint a helyi gazdaság a vidéki élet alapja.

Az ünnepi beszédek után a díjátadásra került sor, ahol kiosztották a 26. Szentlőrinci Gazdanapok kiállítási nagydíjait, állattenyésztési díjait, valamint különdíjait. Tiboldi László, az EMGESZ alelnöke, EMNT alelnök a Baranya Megyei Kormányhivatal különdíját vehette át, amelyet az EMGE Szövetség kapott.

A kiállítás része volt az augusztus 2-án megszervezett szakmai nap is, amelyen részt vett Tiboldi László, EMNT és EMGESZ alelnök is. Az agrárfinanszírozási kerekasztal beszélgetés témája Új finanszírozási lehetőségek a mezőgazdaságban volt, ahol Tiboldi László az erdélyi és székelyföldi támogatási lehetőségeket állította szembe a magyarországi finanszírozási lehetőségekkel, kiemelve a főbb problémákat és lehetőségeket.

A rendezvény legforgalmasabb napján, szombaton az EMGESZ különdíjban részesítette „A Gazdanapok Ászai’ diákvetélkedő két csapatát. A vetélkedőre középiskolai csapatok neveztek be, ahol Baranya megye legjobb mezőgazdasági középiskoláját díjazták. Az EMGESZ részéről Tiboldi László alelnök különdíjként egy-egy székelyföldi termékekből álló csomagot adott át két versenyző csapatnak.

A Szentlőrinci Gazdanapok kiállításon külön standon csíkszéki, udvarhelyszéki és háromszéki gazdák, kistermelők mutatkozhattak be, akik Székelyföld termékeit népszerűsítették, egy kis ízelítőt adva az itteni gazdaságból. A kiállításon különböző élelmiszeripari termékek (érlelt sajtok, mézek, szörpök, gyümölcslevek, lekvárok, mézeskalácsok, különböző házicsokik, mustár, székelyföldi „borvíz” (ásványvíz), pityókás házikenyér, pászka, stb.), kézzel festett, porcelán edények, fafaragott alkotások, népművészeti öltözetek, szalmakalapok voltak kiállítva, valamint egy turisztikai standot is felállítottunk, ahol a kiállítók Székelyföldet, mint turisztkai desztinációt népszerűsítették.

A kiállítás mára már nem csak Dél-Dunántúl legnagyobb agráreseménye, hanem országosan, sőt nemzetközileg is elismert. Céljuk továbbra is, hogy a vásár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése is. Mindemellett a vásár jó lehetőséget biztosított arra, hogy a szakmaiság jól ötvöződjön a könnyed kikapcsolódással. Ugyanakkor a kiállításon való részvétel jó alkalom volt arra, hogy kötetlen formában találkozhassanak egymással a termelők és vásárlók, a szakmabeliek és az érdeklődők, miközben akár üzletek is megköttethettek.

szerk

Facebook