Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közös március 15-i emlékezésének és ünneplésének több helyszíne is volt Nagyváradon. A két szervezet képviselői délelőtt koszorúkat helyeztek el Rulikowski Kázmér lengyel százados sírjánál. A dzsidás tiszt a cári hadseregben szolgált, de átállt a magyar szabadságharc oldalára, Bem József mellett harcolva esett orosz fogságba, 1849. augusztus 28-án Nagyváradon végezték ki alig 22 évesen. Csak 1872-ben állíthatott neki méltó síremléket a város a ma már az ő nevét viselő köztemető bejáratánál. A továbbiakban főhajtásra és koszorúzásra kerül sor a nagyvárad-rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelynél, itt több olyan egykori forradalmár és szabadságharcos sírköve áll, akiket a kommunista rezsim idején bezárt, majd pedig már az „új és eredeti román demokráciában” felszámolt Olaszi temetőben hantoltak el valaha. Innen Petőfi Sándor mellszobrához vonultak az emlékezők, a forradalmár költőről elnevezett egykori Schlauch-kertbe, majd délben a Barátok templomának kriptájában Farszádi Kovács István, Bem tábornok segédtisztje síremlékét koszorúzták meg.

Délután néptáncos, dalos, verses toborzót tartottak a város főterén, ennek lehetőségét csak pár éve biztosítja a román többségű helyi önkormányzat a magyar polgári oldal kezdeményezésére. A Szent László térről nemzeti zászlókkal vonultak át az ünneplők a forradalmi magyar országgyűlés mártír jegyzőjének, Szacsvay Imrének a szobrához, az Ezredévi emléktérre, ahol két ünnepi beszéd és egy ünnepi üzenet hangzott el.

A megemlékezést levezető Török Sándor Bihar megyei EMNT-elnök elsőként Csige Sándort, Magyarország kolozsvári konzulját kérte föl, hogy tolmácsolja Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, aki a magyar szabadság születésnapján tisztelettel köszöntötte a világ magyarságát, és felemelő ünneplést kívánt minden magyar honfitársunknak. A kormányfő egyebek mellett így fogalmazott: „1848. március tizenötödike szabadságunk, nemzeti függetlenségünk és összetartozásunk szimbóluma. Éljünk bárhol is a világon, ezen a napon egy ütemre dobban a szívünk, kokárdát tűzünk a kabátunkra, s együtt ünnepeljük a márciusi ifjakat. Emlékezünk a hősökre, akik bátran vallották, és a szabadságharc csatamezőin is bizonyították, hogy a haza minden előtt. 171 évvel ezelőtt ez a négy rövid szó magyar emberek millióinak sorsát fordította meg, és azóta is arra tanít minket, hogy egyedül akkor győzhetünk, ha büszkén vállaljuk nyelvünket, kultúránkat és nemzeti jelképeinket. Hiszen akárcsak 1848-ban, úgy ma is igaz, hogy csak a jövőjük érdekében együtt cselekvő, erős és öntudatos nemzetek állhatnak meg a birodalmi fenyegetésekkel szemben.”

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a száz éve elhunyt egykori váradi újságírót, Ady Endrét, valamint „holnapos” poétatársát, Babits Mihályt, továbbá a Szentírást idézve mondott egyszerre történelmi ívű és aktuálpolitikai töltetű, össznemzeti léptékű és lokálpatriotizmustól áthatott ünnepi beszédet. Kijelentette, hogy ma a magyar forradalom és szabadságharc szelleme iránti hűség azt mondatja velünk: „Nem engedünk a 48-ból. A beszédes számok nyelvén idézzük mindenkor 56-ot. És az ellopott temesvári forradalom eszményei és céljai iránti hűséggel valljuk jobb sorsra érdemes román Testvéreinkkel együtt, hogy: a 89-ből sem engedhetünk. A Habsburgok uralma, a szovjet kommunizmus és a Ceaușescu-diktatúra ellen egyként fellázadtunk. És azzal az újszerű 21. századi hadviseléssel is szembeszállunk (…), amelynek rendjén elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot – keresztény, európai és nemzeti tudatunkat – akarják megszállni a globalista, baloldali liberális vagy akár az utódkommunista nacionalista hatalmak – hogy aztán identitásában elbizonytalanított és erkölcsileg lefegyverzett kontinensünket és országainkat a nyakunkra hozott migránsok hada akadálytalanul elfoglalhassa…”

Petőfi Nemzeti dalának lelkesítő verssorát idézve mutatott rá a püspök: elérkezett az idő, hogy az erdélyi, külhoni magyarok is talpra álljanak. „Az olcsó hivatalos sikerpropaganda helyett végre őszintén szembe kell néznünk valós helyzetünkkel, és ekképpen cselekednünk. Az Európai Közösség sem tud segíteni rajtunk, hogyha mi magunk megalkuszunk, sorsunk irányítását kiengedjük a kezünkből, és restek vagyunk a cselekvésre.” Az erdélyi, partiumi, bánsági magyarság demográfiai mutatóira utalva Tőkés László a tőle megszokott szókimondással jelentett ki: „A dezertálók s a hitehagyottak száma viszont növekszik. Anyjuk méhének falán dörömbölnek a meg nem született gyermekek. Akik még maradtak ’őrzőn, árván’: inukba száll a bátorság. Ez így nem mehet tovább! Vegyünk példát Szacsvay Imréről és Petőfi Sándorról! Mennyivel szerencsésebbek vagyunk náluk, hiszen még csak vérünket sem kell ontanunk a hazáért és a szabadságért… Akkor hát legalább azt tegyük meg, ami erőnkből telik: vívjuk meg mindennapi békés élet-, igazság- és szabadságharcainkat!”

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak egyik korábbi vezetője, a Néppárt Bihar megyei mai elnöke beszédében rámutatott: életének eddigi 36 évéből harminc a folyamatos autonómiakövetelés, nyelvjogi és restitúciós-kárpótlási küzdelem, iskola- és egyetem-visszaszerzési harc, a mindent eluraló korrupció és a be nem váltott választási ígéretek jegyében telt el. Köszönetet mondva az Orbán-kormány nemzetegyesítő, határok fölött is ténylegesen ható, gazdasági és kulturális vonatkozású támogatásának, kijelentette: azért olyan nagyok a különbségek az erdélyi és a magyarországi magyarok kilátásai között, mert Magyarországon ugyan „1989-ben nem volt forradalom, de lett rendszerváltás”. Hozzátette: „itthon volt forradalom, de nem volt rendszerváltás”. A romániai többségi társadalom és az állampolitika kisebbségellenes jelenségeit bírálva rámutatott: szakadék tátong a valóság és a velünk láttatni kívánt helyzet között, a Bukaresttel mindig mindenben együttműködő „hivatalos magyar érdekképviselet” propagandája és sajtója által sulykoltak, illetve a helyi közösségek, az egyszerű emberek által megéltek, tapasztaltak között. Ennek ellenére, „a nemzet és Erdély iránti megingathatatlan hűség” jegyében folytatott küzdelmet ígérve, optimista kicsengéssel zárta felszólalását.

Az ünnepi megemlékezésen szavalatok hangzottak el, közreműködtek a Váradi Dalnokok Márkus Zoltán, a Nagyváradi Asszonykórus Tasnádi Ferencz irányításával, valamint a Motolla énekegyüttes. A rendezvény a tisztelgő szervezetek és polgárok koszorúinak, virágainak elhelyezésével, a Himnusz eléneklésével zárult.

szerk

Facebook