December 2-án, Érmihályfalván az EMGE Szövetség szervezésében került sor a III. Erdélyi Magyar Agrárkonferenciára, ahol az érmelléki és más bihari településekről érkező gazdák mellett Szatmár megyeiek, szilágyságiak, máramarosiak és székelyföldiek is képviseltették magukat.

Az gazdatalálkozó az érmihályfalvi Diamond rendezvényteremben 11:00 órakor kezdődött, ahol elsőként Tiboldi László, az EMGESZ alelnöke üdvözölte az egybegyűlteket.

Az Agrárminisztérium részéről Dr. Torda Márta, az Agrárminisztérium nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatok főosztályának vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és részletesen bemutatta a Kárpát-medencei falugazdász programot, majd készségesen válaszolt a gazdák kérdéseire.

Sárközi Zoltán, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. nagyváradi képviselője Magyar-magyar gazdasági kapcsolatok a Partiumban címmel tartott előadást, amelyben bemutatta azon mezőgazdasági gépek beszerzési lehetőségeit, amelyek a gazdaságfejlesztési projektben megpályázhatók.

A konferencia második fele a kendertermesztés és feldolgozás tematika köré épült. Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) fejlesztés igazgatója a Kárpát-medencében lévő ipari kenderre épülő korszerű gazdaság újjáépítéséről tartott előadást, majd Molnár Sándor, Vésztő polgármestere a kendertermesztéssel és feldolgozással kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel, illetve a kendertermesztésben rejlő lehetőségekről tartott egy igen érdekes előadást.

Az EMGE Szövetség égisze alatt a partiumi gazdaegyesületek közös megállapodást írtak alá az Érmihályfalván megtartott III. Agrárkonferencián. Az egyezmény a falugazdász program közös működtetését, illetve a gazdaságfejlesztési terv megvalósításában való együttműködést célozza.

Nagy Csaba