Kedden, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei szervezete és a Buza László Egyesület közös szervezésében létrejött „Ifjú szívekben élek…” történeti vetélkedő jutalmazására került sor a kolozsvári EMNT Demokráciaközpontban. Az eseményen jelen volt a vetélkedő résztvevői, továbbá Scwhartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke és Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Közép-Erdélyért felelős országos alelnöke is.

A történeti vetélkedő során a fiatalok az 1848/49-es szabadságharc kolozsvári emlékhelyeit keresték fel a Házsongárd temetőben, fényképet készítve a szervezők által kijelölt emlékhelyekről. A vetélkedő célja volt a fiatal nemzedék és a magyar szabadságharc erdélyi hősei közötti személyes kapcsolat megteremtése, és az emlékhelyekről szóló ismeretek megerősítése.

A díjátadón Lönhárt Tamás, a Magyar Történelmi Intézet szakvezetője elmondta: „Kolozsvár nem csak a kolozsváriaké, hanem mindenki kötelessége a házsongárdi értékeket őrizni, védeni és beszélni róluk.” Hunyadi Attila, a Buza László Egyesület alelnöke is köszöntötte a résztvevőket, néhány szót ejtve a szabadságharc emlékének jelentőségéről és az esemény fontosságáról. Ezt követően az első 50 beküldött fénykép szerzőit több mint 10.000 forint értékű könyvjutalomban részesítették. Az eseményen minden korosztály képviselte magát az elemi osztálytól egészen a különböző szakterületeken tanuló mesterképzős diákokig.

Nagy Csaba