Kui Attila Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt Szilágy megyei elnöke, továbbá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részéről László Kálmán és Rácz Tünde tagok koszorúztak március 15-én a zilahi Belvárosi Református Templom kertjében felállított 1848-49-es emlékoszlopnál – tisztelegve a szabadságharc hősei előtt.

Ünnepi beszédet mondott Bogdán Zsolt lelkész, aki a bibliai Jákob példáját emelte ki, elmondván: Jákob mindenben atyja példáját követte és az ő földjén élt. Beszédében kihangsúlyozta: őseink nyomdokaiba lépve, példát kell vennünk, ugyanakkor tanulnunk kell hibáikból. „Küzdenünk kell a kicsinyhitűség ellen, a közömbösség ellen, küzdenünk fiainkért, lányainkért, a jövendő magyar nemzetért” – zárta gondolatait Bogdán Zsolt.

A megemlékezés virágait elsőként az egyházak képviselői helyezték el, ezt követően a civil szervezetek, majd a politikai pártok koszorúztak, köztük az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői.

Facebook