Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs Megyei elnöksége, valamint a Buza László Egyesület tagjai, március 14-én, a 170. évfordulóhoz érkezett 1848-49-es szabadságharc ünnepi eseménysorozata keretében a Házsongárdi temető erdélyi szabadságharcosainak honvédsírjait koszorúzták meg. Az eseményen jelen volt Dr. Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke és Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke is.

Erdély Pantheonjában nyugvó negyvennyolcasok áldott emléke előtt tisztelegtünk, hiszen a nemzeti összetartozás jegyében, a negyvennyolcas szabadságharc lángját őrizzük. Értékőrző minden további lépés, kibővítő, gazdagító szándék. Mi megtettünk egy kezdő lépést, amely reményeink szerint folyamattá bővül” – közölte Dr. Schwartz Róbert.

A koszorúzáson főként a fiatalságot kívánta megszólítani a két szervezet, ugyanezen céllal hozták létre az elsősorban iskolásoknak és egyetemi hallgatóknak szóló történelmi vetélkedőt, amelynek a fiatal nemzedék és a magyar szabadságharc erdélyi hősei között kíván szimbolikus kapcsolatot teremteni. A vetélkedőn résztvevő fiatalok, az EMNT és a Buza László Egyesület internetes felületein közzétett listán szereplő 15 emlékhelyből minél több szabadságharcos sírhelyét kell felkeressék, készítve egy fényképet közösen az emlékművel. Az így elkészült fényképeket az idoutazok.iroda@gmail.com e-mail címre kell eljuttatni március 25-ig. Az első 50 beküldőnek személyenként 10.000 Ft értékű könyvjutalom jár.

Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke a honvédsírok koszorúzása kapcsán elmondta: „Fontosnak tartottam, hogy főhajtással áldozzunk azok előtt, akik ténylegesen részt vettek a szabadságharcban és következetesen küzdöttek a forradalom céljaiért.”

A házsongárdi temetőbe érkezők összesen 15 erdélyi személyiség emlékhelyénél helyezték el az emlékezés koszorúit