Sajtótájékoztatót tartott Csíkszeredában Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Az eseményen elhangzott: minden adott ahhoz, hogy a március 10-i Székely Szabadság Napján tömegek vegyenek részt, a rendezvény sikere érdekében pedig Erdély-szerte buszokat indít a Néppárt és az EMNT.

„Az érdeklődők számának megfelelően indítunk Csíkszeredából autóbuszokat a Marosvásárhelyen szombaton megrendezésre kerülő Székely Szabadság Napjára. Épp ezért arra kérünk mindenkit, hogy legkésőbb csütörtökön (március 8-án) 16 óráig jelezzék részvételi szándékukat az csíkszeredai EMNT Demokráciaközpontban (Petőfi Sándor utca 7. szám), vagy telefonon a 0762 248 683-as telefonszámon. A minden évben megrendezésre kerülő Székely Szabadság Napja jó alkalom arra, hogy megfelelő súllyal adjunk hangot önrendelkezési igényünknek. Minden székely felelős közös ügyünk sikeréért, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy vegyenek részt a nagyszabású megmozduláson” – jelentette ki Tőke Ervin. Tiboldi László hozzátette: bizakodásra ad okot, hogy az idei rendezvény időpontja hétvégére (szombatra) esik, így reményeik szerint nagy számban vesznek részt a megmozduláson az Erdély több pontjáról is érkezők. „A Székely Szabadság Napja jó lehetőség arra, hogy kinyilvánítsuk az önrendelkezéssel kapcsolatos akaratunkat. Meg kell mutatnunk, hogy itthon vagyunk, s szülőföldünkön tervezünk jövőt” – hangsúlyozta az EMNT alelnöke.

Amint arról már korábban is beszámoltak, az EMNT és a Néppárt több városból is buszokat indít Marosvásárhelyre, s várják az érdeklődők előzetes jelentkezését – a következők szerint: Sepsiszentgyörgyön a Bánki Dónáth utca 36. szám alatti irodában hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között (telefon: 0267-310-551; 0762-248-669); Székelyudvarhelyen a Vár (Cetății) utca 4. szám alatt irodában hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 15 óra között (telefon: 0266-210-575; 0762-248-685); Kovásznán a Nagy út (Stefan cel Mare) 77. szám alatti irodában február 28-tól március 5-ig: hétfőn 9 és 11 óra között, szerdán és pénteken 13 és 15 óra között. (Március 5-től március 9-ig hosszabbított nyitvatartással működik az iroda: hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között –  telefon: 0747-078-827.); Kézdivásárhelyen a 44-es Udvartér (Curtea nr.44) 1. szám alatti irodában hétfőn 9 és 17 óra között, kedden és csütörtökön 9 és 16 óra között, pénteken 9 és 14 óra között (telefon: 0267-360-006; 0744-596-051); Baróton a Szabadság (Libertății) utca 11. szám, 7-es tömbház, A lépcsőház, 5-ös lakrész címen található irodában hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 13 óra között, kedden és csütörtökön 13 és 17 óra között (telefon: 0267-377-790); Gyergyószentmiklóson a Szárhegyi (Nicolae Bălcescu) utca 15–17. szám alatti irodában, hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között (telefon: 0266-361-970; 0746-439-561), valamint Kolozsváron a Főtér (Pta. Unirii) T1/5, 23. szám alatti irodában, hétfőtől péntekig 9 és 20 óra között (telefon: 0264-455-161).

A székely zászló után a zászlórúd is zavarja a prefektust

„A hatóságok pszichológiai hadviselést folytatnak a székelység ellen, amikor szimbólumainkat és szimbólumhasználathoz való jogunkat támadják” – jelentette ki Tőke Ervin, majd hozzátette: miután eltávolították Csíkszereda főteréről a székely lobogót, a prefektus most az üresen maradt zászlórudat szeretné eltüntetni. „A székely zászló nem csak kultúránk, de az itthon maradás szimbóluma is, ezért igyekszünk jogi megoldást találni arra, hogy – az akár szimbolikusan is értelmezhető – üresen maradt zászlórudat ne távolítsák el” – mondta a Néppárt alelnöke.

Több mint 80 ezer személyt értek el a regisztráció kapcsán

A sajtótájékoztatón Tiboldi László elmondta: eddig több mint 80 ezer személyt sikerült elérniük a regisztráció kapcsán, s több mint 60 ezer erdélyi magyar állampolgárnak ellenőrizték is a regisztrációját. (Ebből 44 ezer székelyföldi lakos volt, Csíkszéken pedig 5500 személynek segítettek.) Az EMNT alelnökének beszámolójából kiderült továbbá, hogy az elkövetkezőkben tájékoztató újsággal, plakátokkal és szórólapokkal szeretnék felhívni a regisztráció és szavazás fontosságára az erdélyi magyar állampolgárok figyelmét, az Erdély-szerte működő EMNT Demokráciaközpontok munkatársai pedig továbbra is várják az érdeklődőket, hogy segítséget nyújthassanak nekik a regisztrációs folyamatban, valamint később a levélszavazathoz tartozó azonosító nyilatkozat kitöltésében. (A csíkszeredai EMNT Demokráciaközpont március 19. és április 6. között meghosszabbított nyitvatartással, 9 és 19 óra között látogatható.) Akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek, azok csak a szavazás napján adhatják le voksukat a külképviseleteken – abban az esetben, ha legkésőbb március 31-ig kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe. Amennyiben a leadott pártlistákkal kapcsolatban nem érkezik be fellebbezés, úgy már a jövőhéten megkezdhetik a levélszavazatot és azonosító nyilatkozatot tartalmazó borítékok kézbesítését. „Március 24-ig még tart a regisztrációs folyamat, ezért várjuk mindazok jelentkezését irodáinkba, akik segítséget szeretnének kérni a választói névjegyzékbe való felvételükben. Munkatársainkkal közösen azt ajánljuk, hogy a szavazólap és az azonosító nyilatkozat visszaküldését ne bízzák a Román Postára, inkább hozzák be irodáinkba, vagy keressék a Néppárt helyi önkénteseit és tanácsosait, akik – még időben – biztonságban eljuttatják azokat a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusokra. A 2014-es magyar országgyűlési választások és a 2016-os népszavazás során már kellő tapasztalatot szereztünk a regisztrációban és a levélszavazatok begyűjtésében, így az irodáink által nyújtott szolgáltatás a sikeres szavazás legbiztosabb módja” – hangsúlyozta Tiboldi. Ehhez kapcsolódva Tőke Ervin elmondta: egyedül a szavazólap nem minősül pótolható okiratnak, minden más – egy esetleges tévesztéskor – kicserélhető és javítható. „A mai magyarellenes hangulatban – gondoljunk csak a kárpátaljai eseményekre – egyetlen mentsvárunk az anyaország. Épp ezért nem mindegy, hogy a magyar parlamentben milyen pártok képviselik érdekeinket”. Az erdélyi szavazatok akár két mandátum sorsáról is dönthetnek – zárta a sajtótájékoztatót Tiboldi László.