Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségének (EMGE-Szövetség) elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke tartott sajtótájékoztatót, február 27-én, Kolozsváron. Mint kiderült: a hétvége folyamán tisztújítást tartott az EMGE-Szövetség, amely a Kárpát-Medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának szervezeteinek közös kezdeményezéseként segít a Minority SafePack  iktatásához szükséges aláírásgyűtésben.

Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége hétvégen tartotta országos küldöttgyűlését, ezúttal is bizalmat szavazva a következő két évre  Csomortányi Istvánnak, a szövetség elnökének. Az EMGE–Szövetség Erdély egyetlen olyan gazdaszerveződése, amely szövetségi formában működik, több mint 20 szervezettel. Tagszervezetei jelen vannak Erdély valamennyi történelmi régiójában,  illetve folyamatosan újabb tagok is kérik felvételüket.  Az elmúlt két évben a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium falugazdász hálózatának kiépítése is beindult Erdélyben, amelynek köszönhetően az EMGE-Szövetség két falugazdász alkalmazásához kapott segítséget. A falugazdászok feladatai közé tartozik a gazdák tájékoztatása a különböző pályázati lehetőségekről, ugyanakkor munkájuk során pontos képet kell alkotniuk a falvakban működő családi gazdaságokról. A Szövetség a hálózat bővítésének további folytatását várja, remélve, hogy újabb falugazdászoknak tud hasonló lehetőséget nyújtani.

„Az EMGE-Szövetség sűrű kapcsolati hálót épített ki az elszakított területeken, illetve Magyarországon, főként a magyar szakminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, amely a Kárpát-Medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumát (KEF) is működteti” – mondta Csomortányi István. A Szövetség 2017-ben vált a KEF tagjává, ezáltal szervezeteinek tagjai részt vehetnek azokon a találkozókon, ahol közvetlenül is elmondhatják az erdélyi gazdák problémáit, javaslatait.

Az EMGE-Szövetség tagszervezeteinek többsége partnerségben működik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács területi szervezeteivel, tevékenységeik gyakran közösen zajlottak. Ezúttal a közelgő anyaországi választásokat megelőző regisztrációs folyamatban segítenek, ugyanakkor a levélszavazatok begyűjtésében is.

„Nincs senki más, aki akkora érzékenységgel fordult volna munkánk felé, mint az elmúlt 8 év anyaországi kormányzata. Így, mi is a folytatáshoz való felhatalmazás megadására bíztatjuk a gazdákat, hiszen a megkezdett munkát nem szabad abbahagyni Erdélyben sem” – mondta Csomortányi, majd hozzátette: az EMGE-Szövetség részt vesz abban a közös erdélyi munkában, amelynek a célja, hogy minél többen tudjanak a 2018-as magyarországi országgyűlési választás alkalmával állampolgári jogukkal élni.

A regisztráció folyamata kapcsán Sándor Krisztina elmondta: „40 nap maradt hátra a magyarországi választásokig, az elmúlt hetek intenzív munkája folytatódik, és az EMNT Demokráciaközpontok meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek, hogy segíthessenek az erdélyi magyar állampolgárok regisztrációjában, melyet március 24-ig lehet megtenni.” Amennyiben a szavazni kívánó polgárok személyesen nem tudják kérvényezni felvételüket a választói névjegyzékbe, az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt által közösen működtetett www.valasztas.info honlapon is sikeresen regisztrálhatnak.  Vidéki településeken a Néppárt tagsága segít a regisztrálni kívánó polgároknak – hangsúlyozta Sándor Krisztina.

Az utóbbi hetek munkájának eredményeként mára országos szinten több mint 70.000 személyt értek el a regisztráció ügyében, ezek közül több mint 51.000 személy regisztrált állampolgár. Területi eloszlás szerint az eddig regisztráltak több mint 60%-a székelyföldi, a többi pedig megoszlik Partium és Közép-Erdély között.

A március 24-vel záruló regisztrációs időszakot követően az EMNT már a következő hetekben ráfordul a második, legfontosabb szakaszra: a levélszavazatok begyűjtésére – tájékoztatott Sándor Krisztina. A választási borítékokat várhatóan március közepétől kezdődően küldik ki postán. A levélszavazattal együtt járó azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint azok konzulátusra való eljuttatásában idén is segítenek az EMNT Demokráciaközpontok. „Már két alkalommal végeztünk hasonló munkát, előbb a 2014-es országgyűlési választások, majd a 2016-os népszavazás alkalmával, és idén ismét arra biztatunk mindenkit, hogy ezúttal is bízzanak bennünk, kérjenek tőlünk segítséget, és juttassák el hozzánk a levélszavazatot tartalmazó borítékokat. Kérjük, ne tegyék postára azokat” – emelte ki Sándor Krisztina. A választás határideje kapcsán elhangzott: Erdélyben nem április 8-a a választás utolsó napja, hanem április 7-e – ez ugyanis a levélszavazatok beérkezésének határideje. Április 8-án a konzulátusokon csak a magyarországi lakcímmel rendelkezők adhatják le szavazatukat, akik előzetesen kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.

Sándor Krisztina a sajtótájékoztató végén elmondta: „Minden erdélyi magyar állampolgárt arra biztatunk, hogy éljen szavazati jogával, hiszen a magyar nemzeti közügyek a mi ügyeink is.”

Facebook