Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett EMNT Demokráciaközpont Nagybányán is várja mindazokat – a Thököly (Minerilor) út 5–7. szám alatt, a Teleki Magyar Házban – akik regisztrálni szeretnének az anyaországi választásokra. Mint ismeretes, április 8-án országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon, melyen az erdélyi magyar állampolgárok is részt vehetnek, ha előzetesen – legkésőbb március 24-ig – kérvényezik felvételüket a választói névjegyzékbe.

A nagybányai EMNT Demokráciaközpont munkatársai hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 10 és 16 óra között, szerdán pedig – meghosszabbított nyitvatartással – 10 és 19 óra között várják az érdeklődőket. Ugyanakkor március 2-án konzuli napot is tartanak, mely során a megjelentek leadhatják állampolgársági kérelmüket, valamint egyéb, a honosítással és magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésre – anyakönyvezésre, útlevéligénylések leadására, valamint az anyasági támogatással és babakötvényekkel kapcsolatos egyéb kérvények benyújtására – is sor kerülhet. Ezen tevékenységeket egyébként a helyi EMNT Demokráciaközpont munkatársai folyamatosan végzik.

Az EMNT munkatársainak tavaly ősz óta több mint 44.000 személlyel sikerült kapcsolatba lépniük a regisztráció okán, s ennek eredményeként több mint 35.000 embernek ellenőrizték is a regisztrációját. A választói névjegyzékbe több mint 7.000 új személynek segítettek a regisztrációban, a hátralévő időszakban pedig tovább folytatják a munkát az Erdély-szerte működő irodákban, telefonos kapcsolatfelvétellel és terepen is. Mivel a 2014-es országgyűlési választásokat és a 2016-os népszavazást megelőzően is hasonló feladatokat láttak el az EMNT-irodák, már komoly tapasztalatuk van e téren és a levélszavazatok begyűjtésében is. Épp ezért kijelenthető: a legbiztonságosabb módja a voksok célba juttatásának az, ha a szavazatot és azonosító nyilatkozatot – melynek kitöltésében szintén segítenek – tartalmazó lezárt borítékot eljuttatják a legközelebbi EMNT Demokráciaközpontba, ahonnan elszállítják a csíkszeredai, illetve a kolozsvári főkonzulátusokra. Amennyiben valaki nem emlékszik arra, hogy regisztrált-e, érdemes idejében megtennie azt, ha pedig valaki nem tudja, hova kérte szavazólapját, akkor is jobb, ha újból regisztrál.

szerk

Facebook