Megtartotta alakuló küldöttgyűlését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán Budapesten, a kamara vezetése változatlan, elnöke Győrffy Balázs, alelnökei Éder Tamás, ifjabb Hubai Imre, Kis Miklós és Zászlós Tibor lett a küldöttek döntése alapján. Az eseményen jelen volt Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke, a szervezet Gazdasági és vidékfejlesztési bizottságának elnöke, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségének elnöke.

Magyar kézben lévő föld nélkül nem lehetne saját jövője Magyarországnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban tartott ülésen. A miniszterelnök a magyar jövő egyik oszlopának nevezte az agrárgazdasági kamarát, amellyel mint mondta: “vállvetve küzdöttünk, hogy a földet magyar tulajdonban tartsuk”.

“Ha 2018 áprilisában ismét felhatalmazást kapunk a magyaroktól az ország kormányzására, akkor önök számíthatnak ránk, és az önök szakmai programját közösen hajthatjuk végre” – mondta a küldötteknek a miniszterelnök.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a küldöttgyűlés személyi döntését kommentálva azt mondta “a győztes csapaton ne változtass” elv érvényesült. Így továbbra is az a célkitűzés, hogy a magyar agrárgazdaság és az élelmiszeripar, valamint a kereskedelem erőforrásait kihasználva az eddiginél is versenyképesebb legyen mind a bel- mind a külföldi piacokon.

Jakab István, az agrárkamarai választásokon győztes jelölő szervezet vezetőjeként kiemelte, a Magosz évtizedeken keresztül – szövetségeseivel együtt – a korszerű agrár- és élelmiszergazdaság, az élhető vidéki élet feltételeinek megteremtéséért dolgozott, és ez beteljesült.

A Fidesz és a Magosz közötti kapcsolat azonos értékrenden alapuló erős szövetség – emelte ki a Magosz elnöke. Jakab István elmondta: az agrárkamarai választáson a Magosz 17 szervezettel fogott össze, az összefogás lefedte a teljes magyar agrár- és élelmiszergazdaságot, valamint a -kereskedelmet is. A választáson mintegy 50 ezer tag élt szavazati jogával, négyszer annyi, mint 2013-ban. Európai összehasonlításban a 13,2 százalékos részvételi arány kifejezetten jónak minősíthető – jegyezte meg. Hozzátette: az ellenlábas Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) csak kilenc megyében tudott jelöltet állítani. Az agrárkamarai választáson a Magosz és szövetségesei listája a szavazatok 88,3 százalékát kapta. A MOSZ tagjai közül is többen ezen a listán szerepeltek, ami igazolja, hogy a Magosz és szövetségesei  együttműködésre törekedtek, a megválasztottak az egész ágazatot képviselik.

Győrffy Balázs az MTI-nek elmondta: a kamarai tagság képviselőinek azon döntése, hogy a korábbi vezetés kapott újra bizalmat, alapot ad arra, hogy a megkezdett konstruktív munka folytatódjon. Ezt a kormány kész támogatni, amit Orbán Viktor miniszterelnök is jelzett a küldöttgyűlés résztvevői előtt – mutatott rá a NAK elnöke.

Az elnök a küldöttek előtt kiemelte: az agrárkamara tagjai az elmúlt ciklusban sok kérdésről formáltak véleményt, így a kormánnyal való együttműködésről, a kötelező kamarai tagságról. A szakmai vélemények alapján Magyarország kormánya partnerként tekint a NAK-ra, amelyet egy stratégiai megállapodás megkötésével ismert el.

Jelzés értékűnek minősítette azt, hogy a gyűlésen a miniszterelnök mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fazekas Sándor, a földművelésügyi tárca vezetője is jelen volt. Győrffy Balázs az elmúlt négy év eredményeit sorolva kiemelte a falugazdász-hálózat újjászervezését, az őstermelői igazolványok rendszerének átalakítását. A NAK sikeresen működött közre az uniós források elérésében – mondta az elnök, aki szerint ennek is köszönhetően javult az élelmiszeripari szereplők helyzete. Munkájuk eredményének tartja, hogy több területen csökkent az áfa, akárcsak az országos jégkár-mérséklő rendszer kiépülését is. Fontosnak nevezte, hogy a kamarai tagok a hosszú távú gazdálkodási stabilitás érdekében saját földterületen gazdálkodhassanak. Ezt a lehetőséget biztosította A földet a gazdáknak program – jegyezte meg.

A NAK sajátos eszközeivel segíti a kormányt a magyar termőföld-törvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás kivédésében. Továbbá pártolja a gazdálkodók összefogását, a termékek feldolgozottsági fokának növelését is. Javasolta, hogy a családi gazdaságok kaphassanak jogi személységet, ez ugyanis növelhetné a forrásellátottságukat – hívta fel a figyelmet a NAK elnöke.

(Az MTI beszámolója alapján az EMNT sajtóirodája)

Facebook