Kirsch Attila, a marosvásárhelyi EMNT Demokráciaközpont vezetője és Brassai Hunor, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be: továbbra is várják mindazok jelentkezését, akik részt kívánnak venni az anyaországi választásokon, ám mindeddig nem regisztráltatták magukat a választói névjegyzékbe, vagy nem emlékeznek erre.

Mint ismeretes, 2018-ban ismét országgyűlési választások lesznek Magyarországon, melyen a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek is szavazhatnak. Ahhoz azonban, hogy szavazati jogukkal élhessenek, szükséges kérelmezniük – regisztrálniuk – a választói névjegyzéke való felvételüket. Mindehhez az EMNT által működtetett Demokráciaközpontok munkatársai segítséget nyújtanak. A sajtótájékoztatón elhangzott: mindazok, akik korábban már regisztráltak, de személyes adataik (lakcím, név stb.) változtak, fontos, hogy frissítsék adataikat, ugyanakkor akik nem emlékeznek vagy nem biztosak abban, hogy az eskütételt követően regisztráltak-e, újra megtehetik azt, s ezzel – az esetlegesen már korábban leadott – adataik felülíródnak.

Az EMNT Demokráciaközpontok eddigi tevékenysége kapcsán elhangzott: az EMNT a magyar kormány partnereként végzi honosítási munkáját, s az eltelt hat évben közel 250 ezer (összesen 243.458) személynek segítettek a szükséges iratok összeállításában, amely a világszerte állampolgárságot kérelmezők 28.64%-a. Az EMNT anyaországi választásokat megelőző regisztrációs tevékenysége kapcsán elmondták: 2014-ben a huszonegy EMNT Demokráciaközpont 85.000 személyt regisztrált (Erdélyben az akkori teljes szám 134.000 volt, vagyis az EMNT irodái a regisztráltak 63%-ának segített), majd 62.000 levélszavazatot gyűjtöttek be és juttattak el az illetékes hatóságokhoz, ami a teljes erdélyi szavazatszám 57%-a. Két évvel később, a 2016-os népszavazás során, 38.757 levélszavazatot gyűjtöttek be, amely 45,07%-a a világszerte a különböző külképviseleteken összegyűlt levélszavazatoknak.

Az EMNT és a Néppárt képviselői végezetül elmondták: bármilyen – az állampolgárságot, az anyakönyvezést, az útlevélkérelmet és a regisztrációt – érintő kérdésben bátran fordulhatnak az EMNT munkatársaihoz további tájékoztatásért az érdeklődők, ugyanakkor mindenki figyelmébe ajánlották a www.valasztas.info internetes oldalt, melyen keresztül online is elvégezhető a regisztráció.