2017. február. 27. hétfő
Főoldal » Hírek » Tőkés László EMNT-elnök beszéde a Néppárt küldöttgyűlésén

Tőkés László EMNT-elnök beszéde a Néppárt küldöttgyűlésén

2015. 02. 06.
Megosztás:

Tisztelt küldöttgyűlés, tisztelt vendégek, tisztelt küldöttek, hölgyeim és uraim!

Kedves testvéreim!

Kodály Zoltán azt mondta volt, hogy „művészetben és magyarságban megalkuvást nem ismerek”. A művészet értékeinket, magyarságunk nemzeti érdekeinket jelenti számunkra – ez egy egészen európai gondolat. Európában mint értékközösségben nem ismerünk megalkuvást művészetben és magyarságban, hiszen nyelvében, kultúrájában, értékeiben él a nemzet. Őrizzük, gyarapítjuk, védjük értékeinket, védjük, érvényesítjük nemzeti érdekeinket, megalkuvás nélkül. Ezt tettük az elmúlt 25 esztendőben, erre vállalkozott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is, és ezt képviseli az Erdélyi Magyar Néppárt.

Az EMNT üdvözletét is hozom, néppárt-védnöki jókívánságaimat is kifejezem.

Kodály mellett Nehémiás prófétát is idézem, aki leírja, hogy amikor a fogságból visszatérő nép belefog Jeruzsálem falainak építésébe, meghallván „Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok, hogy javítgattatnak Jeruzsálem kőfalai, és hogy a törések betömése megkezdődött, felette nagy haragra gerjedének”. A pogány vezérek így csúfolják őket: „Mit művelnek e nyomorult zsidók? Vajjon megengedik-é ezt nékik? Talán áldozni fognak? Hát bevégezik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek?!”

Jeruzsálem kőfalainak a megépítése az épülő magyar életet jelentheti számunkra. Csúfolódás közepette végezzük ezt. Gondoljunk itt a zászló- és himnuszháborúra, az anyanyelvünket érő mindennapi sérelmekre, intézményeinknek a tönkretételére és a sort folytathatnám. Jeruzsálem falainak építői nem alkusznak: fegyvert fognak, harcolnak fiaikért, leányaikért, testvéreikért, feleségeikért és házaikért, életükért, értékeikért, zsidóságukért. Mi a mi magyarságunkért. Ebben a küzdelemben és építésben telik életünk, miközben nem alkuszunk. Hit szükséges ahhoz, hogy ezt a harcot folytathassuk, és közben a „vár” falait is építhessük. Hit, küzdelem és munka. Ha tetszik: 25 évvel a rendszerváltozás kezdete után még mindig. Gondoljunk falvainkra, a falurombolás ördögi tervére. Falvainkért, házainkért, mieinkért küzdünk. Ez volt a kiindulópont egy negyed századdal ezelőtt. Erre emlékezünk, és újból elkötelezzük magunkat ugyanerre a küzdelemre és munkára. Vajon megvan-é bennünk az a hit, mely akkor érte el tetőfokát, a csodálatos változások idején.

Az RMDSZ is fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepli, nagyszabású programsorozat keretében, éppen ma este, Kolozsváron. Gálaműsorral indul. Vendégük lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és ott lesz Markó Béla, volt RMDSZ-elnök – erről a helyről is üdvözöljük őket, habár az a rossz érzésünk meglehet, hogy az RMDSZ dicső múltjával akarja igazolni sivár jelenét, és jubileumi kampánysorozatával akarja visszahódítani elapadt szavazóbázisát. Kelemen Hunor nemrégen a marosvásárhelyi emlékezésükön jelentette ki, hogy soha nem a személyes érdeket nézték, mindannyian büszkén és bátran küzdöttek – a szervezet elöljárói.

Mi inkább önvizsgálatra hajlunk és szólítunk fel másokat is az elmúlt 25 év viszonylatában. Jubileum helyett önvizsgálat. Bizonyára ott lesznek ma délután közöttük a „neptuniak” is, akik közül ketten is marosvásárhelyiek, de közöttünk van mindenképpen, Erdélyországban, Neptun nyomasztó öröksége. Ez nehezedik ránk – mostanság olvashatunk egy sorozatot erről. Micsoda társaság – döbbentem rá, amikor Allen Kassof, Livia Plaks, Larry Watts, David Binder nevét olvastam. Viorel Hrebenciuc, Ioan Talpeş, George Maior titkosszolgák nevének társaságában. Az Átlátszó Erdély írja, hogy még nagy értékű ajándékokat, esetenként pénzösszegeket is juttattak a magyar fél képviselőinek. Az elvtelen egyezkedés korrupt hátterére is fény derül lassan. Huszonöt év pusztai vándorlás nyomán jó visszagondolni, fény- és árnyoldalaival együtt, hogy honnan indultunk, és megbecsülni, hogy hova jutottunk. A számokkal játékosan számolva: 25 év után még talán 15 évre volna szükség ahhoz, hogy az ígéret földjére eljussunk négy évtizednyi bolyongás után. Vajon jó irányba haladunk-e, vagy pedig ez a 25 év 40-re meghosszabbodik? Inkább volna szükségünk önrevízióra, mint dicshimnuszos ünneplésre. Önmagunk revíziójára, amint Makkai Sándor, Erdély nagy püspöke megfogalmazta.

De azt se felejtsük el ezen az évfordulón – miután már túl vagyunk a temesvári évfordulón –, hogy ennek a szervezeti jubileumnak mi is részesei lennénk s vagyunk, hiszen együtt indultunk, miként a reformátusok együtt hajdan a katolikusokkal, a miénk is ez a 25 év. RMDSZ-alapítók is vannak itt szép számban, külön megemlítem Toró T. Tibor elnök urat, valamint Szilágyi Zsoltot alelnököt, az én munkatársamat. Mi is, sokan mások is közéjük tartozunk, és a mi történetünk is részét képezi a 25 év történetének. Osztozunk az eredményekben, és sajnos kénytelen-kelletlen osztoznunk kell a kudarcokban, az úttévesztésekben is. Mi nem ünnepelni jöttünk erre a küldöttgyűlésre. Bár megtehetnénk! Mi nem ünnepelni jöttünk, hanem számba venni a megtett utat, értékelni, elemezni ezt a kialakult helyzetet. Megbeszélni közös dolgainkat, levonni a megfelelő következtetéseket. Sőt továbbmenve: alternatívákat építeni, konokul, kitartón, megalkuvás nélkül, kitűzni a közös célokat, kidolgozni, átalakítani, újraformálni, nemzetstratégiánkat. Rendszerváltozást elérni az erdélyi magyar nemzetpolitikában – ha szükséges. Márpedig szükséges pályakorrekciót végrehajtani, nemcsak az általános erdélyi magyar politikában, hanem a saját házunk táján is, az Erdélyi Magyar Néppárt politikájában.

Másmilyen módon ugyanez vonatkozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra, ezen belül pedig azért jöttünk, hogy megújítsuk a nemzeti politizálást, megújítsuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, az Erdélyi Magyar Néppártot, megerősítsük táborunkat. De az is fontos célkitűzésünk lehet, hogy párbeszédet, új magyar összefogást kezdeményezzünk és munkáljunk, hogy újabb erőfeszítést tegyünk nemzeti erőink összefogására. Élnünk kell az adott lehetőségekkel, a mostani, kedvezőnek tűnő romániai politikai helyzettel. 1989 óta még soha nem volt annyira egységes a magyarság, mint amikor közel 90%-ban egységesen a mostani államelnökre adta le szavazatát. Túlságosan messzemenő következtetéseket önmagában ebből nem lehet levonni, viszont az azóta történtek és bizonyos jelek feljogosítanak bennünket arra, hogy reménységgel tekintsünk az előttünk álló időszakra, ha nem is olyan mértékű változásra számítunk, mint 2010-ben a magyarországi választások után, de mindenképpen változásra számíthatunk Klaus Johannis elnök megválasztatása és az ezzel járó politikai fejlemények láttán.

Johannis azt tűzte ki célul, hogy „Romániát európaivá tegye” – tőle idézek –, hogy új korszakot nyissanak a román demokráciában. A szavait tettek is követik, legalábbis gesztusértékű cselekedetek. A történelmi és társadalmi igazságosság ügyét szolgálja – példának okáért ez esetben – nem csupán a holokauszt-túlélők kitüntetése az auschwitzi haláltábor felszabadításának 70. évfordulóján, hanem a bűntelen szászok és svábok elhurcolásáról való megemlékezés. Mindkét eset a kollektív bűnösség ellen szól, és méltán remélhetjük, hogy ez a figyelem ki fog terjedni a magyarságra is, mint ahogy a volt politikai foglyokról és a kommunizmus áldozatairól és üldözötteiről sem feledkezett meg, az új román államelnök. Aki nemcsak a történelmi, hanem a társadalmi igazságosság irányában is komoly lépéseket tesz, amikor a korrupció ellen veszi fel a küzdelmet. Nemrégen egy volt belügyminisztert és egy alkotmánybírót állítottak elő korrupció gyanújával. Már nem győzzük számolni, hogy hány vezető politikus kerül vád alá. Anélkül, hogy mélyebben belemennék ebbe a kérdésbe: ha új korszakot ígér az államelnök a román demokráciában, mi ebbe beleértjük azt is, hogy a kisebbség-, illetve a magyarságpolitikában is új korszaknak kellene kezdődnie. Inkább a magyarságpolitikát emelném ki, mert mi nem egy kisebbség vagyunk a 18–19 közül, mi nem a kisebbségpolitika általános tétele vagyunk, hanem magyarságpolitikában kell gondolkoznunk, és fontos volna felvennünk a kapcsolatot rövidesen az államelnök úrral, hogy erről is szót értsünk vele, a magyarságpolitika kérdésében. Ugyanezt értem és vonatkoztatom az egyházpolitikára. Keserves 25 esztendő telt el – mondom én, mint egykori gyakorló püspök –, és az egyházpolitikában is újításra van szükség. Örömmel töltött el bennünket az az újfajta viszonyulás, amelyet az államelnök az egyes felekezetek iránt tanúsít. Remélem, hogy sor kerül majd a reformátusokra, általában a protestánsokra és a többi felekezetekre.

Akár évértékelőt vagy korszakértékelőt is tarthatnánk ennyi idő után, és egy politikai újulásnak ígérkező időszak küszöbén. De legfeljebb csak bizonyos elemei találhatók meg beszédemben ebből a műfajból. Azzal a kérdéssel folytatom, hogy mi a magyarság mostani állapota. Visszaemlékszem, hogy 1990-ben maga Iliescu elnök és több megbízottja környékezett meg annak idején, arra akartak rávenni, hogy vállaljak egy olyan szerepet, amelynek keretében ők a románokkal foglalkoznak, én a magyarokkal foglalkozzak: noi cu ai noştri, voi cu ai voştri – így fejezték ki magukat. Egy olyan neptuni típusú szerepre akartak megnyerni engem mint a temesvári forradalom úgynevezett hősét. Természetesen nem vállalkoztam egy ilyen kiemelt megbízatás-jellegű szerepre, de utóbb megértettem, hogy mire ment ki a játék. Akkor még nem értettem. Meg kellett találniuk a magyarság körében azokat a megfelelő embereket, akik – akár Neptunban, akár a titkosszolgálat védőhálója alatt – hajlandók lesznek a hatalommal együttműködve a magyarságot karámba terelni, kordában tartani és manipulálni. Ez jutott eszembe, amikor a magyarság mostani állapotáról mélyebben elgondolkoztam, látván, hogy a magyarság a kezdeti lelkesedésből és cselekvőkész állapotából mi maradt… Sikerült megosztani a magyarságot. Leszerelni az RMDSZ-t és úgymond lefizetni pozíciókkal, tisztségekkel, hatalommal és pénzzel. Hogy a román hatalom az idők folyamán milyen sikeresen semlegesítette a kezdetben teljes akcióegységben cselekvő történelmi egyházainkat. A magyar civiltársadalmat miként sikerült elerőtleníteni, és az RMDSZ klientúrájává alacsonyítani – tisztelet a kivételnek. A kifárasztás politikája milyen sikeres volt, hogy ma már legfeljebb zászlóügyben harcolhatunk oly kitartóan. De talán a hatalom ezt is akarja: hogy vesztegessük el az erőnket, az amúgy igen fontos zászlóügyben, de kétségtelen, hogy a horogra akadt hal kifárasztásának az esetével van dolgunk. 25 éve fárasztanak, megosztanak, levadásznak és elerőtlenítenek bennünket.

A fő baj, hogy a nemzeti oldal is szétszakadt. Az EMNP létrehozását sokan vitatták és vitatják még mind a mai napig, de kényszerhelyzetben voltunk kénytelenek megalakítani. A Magyar Polgári Párt kifakulása és eltorzulása láttán egy hatékony, célravezető eszközt kívántunk magunknak, amely következetesen viszi végig a fórummozgalom, az autonómiatanács megalakulásával együtt járó munkát, és folytatja azt a törekvést, amely amíg tehette, az RMDSZ-en belül, miután már nem tehette, az RMDSZ-en kívül vette fel a küzdelmet önrendelkezésünkért, magyar nemzeti érdekeinkért, az erdélyi központú magyar politikáért. Nagy baj, hogy immár nem csupán a hatalom oldalvizein evező RMDSZ-től váltunk el, hanem a nemzeti oldal is megoszlott, és ebben a megosztásban egy látszatpartnerség is közrejátszik az RMDSZ és az MPP között. Az is igen nagy baj volt, hogy az EMNT és az SZNT a szétfejlődés irányába indult. Nagy örömmel nyugtázom és állapítom meg, hogy ezen ma már túl vagyunk, és a két nemzeti tanács az utóbbi időszakban és remélhetőleg a közeljövőben közösen és egységesen indul tovább az autonómiáért, mint ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt is következetesen kitart a föderalizmus, a regionalizmus és az autonómia fémjelezte nemzeti politikája és stratégiája mellett.

Gondunk az is, hogy felemásak a kapcsolataink a magyarországi politikai élettel. Gondunk az, hogy a legutóbbi választásokon a Fidesz és az RMDSZ viszonya megzavart bennünket. Egyesek azt mondják, hogy „a Fidesz lakájpártja” volnánk, mások pedig úgy fogalmaztak, hogy „ejtették Budapesten az EMNP-t”. Természetesen nem kell „felülni” minden híresztelésnek, mint annak sem, hogy meg akarják vonni tőlünk az EMNT irodahálózatának a támogatását. Ezek diverziós híresztelések és cselekmények. Mi nem konjunkturális okokból, hanem elvi és értékelvi alapon haladtunk együtt a Fidesszel jóban-rosszban, akkor is, amikor nem volt hatalmon és akkor is, amikor kormányra került, mert minket közös érdekeink, elveink kapcsolnak össze. Ezért is nyugodt a lelkiismeretünk a jövőbeli kapcsolatok tekintetében.

Mindent egybevetve, védnökként és az EMNT elnökeként azt a folytonosságot ajánlom a küldöttgyűlés figyelmébe, amely a neptuni bűnesettől fogva és a magyar politika azt követő eltorzulása időszakában is mindvégig jellemzett bennünket: folytatjuk nemzeti érdekeink mentén a küzdelmünket. Ehhez kívánok jó munkát az EMNP mai gyűlésének. Nagyon nagy a tétje ennek a küldöttgyűlésnek. A hazai magyar nemzeti politizálás jövője függ ettől – gondolom, nem túlzok. Mert ha kudarcot vall az EMNP mint politikai út és kísérlet, akkor talán hosszú időre eljátsszuk az esélyét a folytatásnak. Tehát nagy felelősségre van szükségünk. Nem követhetjük a következmények nélküli politizálás útját! Meg kell újítanunk az EMNP-t, még működőképesebbé kell tennünk, stratégiáját ki kell egészítenünk, a szervezeti építkezés nagy munkája vár reánk, és saját lábunkon kell megállnunk. Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy az RMDSZ bukaresti talajon áll, egyesek pedig Erdélyben budapesti talajon akarnak megállani – egyik út sem célravezető. Szükségünk van a bukaresti partnerségre, és szükségünk van a határok feletti nemzeti közösség keretében Budapest támogatására, de tudnunk kell, hogy nekünk a saját lábunkon kell megállanunk.

Nos, azt is mondhatjuk, hogy a Toró-korszak után vagyunk, ez történelmileg nagyon rövid korszak, de a rendszerváltozás távlatából nézve Toró T. Tibor mindvégig ott állt az élen, bajtársaival együtt. Én magam is szövetségese voltam, egymásnak szövetségesei voltunk mindig, és ezt a folytonosságot semmi okunk nincsen megtagadni, mert adott esetben nem mi vagyunk gyengék, hanem az ellenfél erős – mint a fociban. Nem szégyen kikapni egy olyan hatalmi gépezettől, ami a mi teljes megsemmisítésünkre és felőrlésünkre törekszik immár közel száz esztendeje. Hangsúlyozom: megvannak a mi hibáink, a mi felelősségünk, a mi gyengeségeink, de alapvetően azt gondolom, hogy ez a nemzeti politikai irányvonal mindig is őrizte a folytonosságot, és megmentette az esélyét annak, hogy helyes irányban haladhassunk tovább az „ígéret földje” felé.

Az új magyar egységről beszéltem. Ezt ajánlanám figyelmükbe védnökként és az EMNT elnökeként. Ezt már az év elején meghirdettem egy sajtóértekezleten. Nem öncélúságból, nem taktikai meggondolásból tettem, hanem azért, mert sokak véleményében osztozva én is úgy gondolom, hogy ha ezt nem sikerül megvalósítanunk, akkor nagy baj történik velünk. Ezért újult erővel, újból és újból törekednünk kell az új magyar egységre, az összefogásra, melynek vannak szerény példái. Gondolok itt a 2009-es európai parlamenti választásra. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozására. A Székelyföldi Nagy Menetelésre és másokra. De sajnos mindig visszacsúszunk abba az állapotba, amelyben a magyar egypártrendszer mindent elnyom és letarol, mondván, hogy egység csak az RMDSZ ernyője alatt létezik, és az RMDSZ-en kívül nincsen politika, nincsen élet – ekképpen tévesztve össze a pártegységet a nemzeti egységgel.

Az új magyar egység keretében a következőket gondolom: örömmel újságolhatom, hogy az EMNT és az SZNT elnökei megegyeztek abban, hogy stratégiai partnerségre lépnek, és két nemzeti tanács vállvetve harcol egy integrált autonómiapolitika képviseletében. Nyilván e két nemzeti tanács fontos pillére az autonómiaharcunknak. Szintén ebben az új egységben gondolom el az EMNP és az MPP közötti együttműködést, illetve fúziót. A Magyar Polgári Párt jelentős része már teljesen meggyőződött arról, hogy a nemzeti oldalnak együtt kell politizálnia, de még nagyon komoly akadályok állnak annak útjában, hogy a két párt egyesüljön. Reméljük, hogy ezután a küldöttgyűlés után a mi részünkről is minden akadály elhárul, és sikerülni fog egyesíteni nemzeti politikai erőinket.

Az RMDSZ-ben is gondolkoznunk kell – mondom én, noha stratégiai partnerségre egyelőre nemigen gondolhatunk, mert akkor úgy járnánk, mint a polgári párt, amely maholnap már egy tagozatává válik az RMDSZ-nek. Az szükséges az RMDSZ-szel való együttműködéshez, hogy gyökeres irányváltás történjék az RMDSZ-ben, példának okáért az áprilisi kongresszusukon. Akár át is nevezhetnék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget Erdélyi Magyar Demokrata Szövetséggé, ahogyan kezdetben nagy vita folyt erről, és eredeti szándékunk ez volt, én mint alapító atya elmondhatom, de ez a szándékunk meghiúsult. Névváltozással vagy névváltozás nélkül, de mindenképpen erdélyi magyar demokrata szövetséggé kell válnia ahhoz, hogy velük együtt tudjunk működni. De arra is kell gondolni, hogy vannak olyan erők az RMDSZ-ben, olyan becsületes, nemzeti elkötelezettségű erők, amelyek készek volnának velünk együttműködni, és talán lesz annyi erejük, hogy ne engedjenek az RMDSZ-nomenklatúra bukaresti diktátumának. Tehát nagy változásokra volna szükség az RMDSZ-ben ahhoz, hogy a magyar egység megvalósuljon, de mindenképpen el tudom képzelni azt, hogy az autonómia mellett, feltétel nélküli párbeszédre és együttműködésre vállalkozzunk. Természetesen ahhoz a javaslathoz is csatlakozunk, amit legutóbb az SZNT tett közzé, hogy lépjen újból működésbe az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Akár így, akár úgy, de semmiképpen nem szabad lemondanunk az új magyar összefogásról, és dolgoznunk kell ezen. Az egész szférával át kell gondolnunk az együttműködést, az egyházakat pedig külső támogatókként kell megszereznünk, körültekintő tárgyalásokkal, hiszen az egyházakat mélyebben nem tudjuk bevonni a politikai életbe.

Az új magyar összefogásnak elvi követelménye kell legyen, hogy egységes intézményi keretben menjen végbe, amint már utaltam rá, ne az RMDSZ ernyője alatt, és a pártérdeket a nemzeti érdek múlja felül ebben az esetben. Arra is felkérjük az RMDSZ-t – ennek margóján –, hogy szüntesse meg a nemzeti oldal megosztására irányuló látszat-együttműködését a Magyar Polgári Pártnak a vezetőivel, hiszen ez semmi egyébre nem jó, csak arra, hogy az MPP-t és EMNP-t eltávolítsa egymástól.

Végül, de nem utolsósorban néhány felvetés: a választási törvényről folyik a konzultáció Bukarestben. Nagyon fontos volna a választási törvény átalakítása. Én javasolnám a képviseleti elvnek az érvényesítését az ötszázalékos küszöb alatt úgy, ahogy egyes volt jugoszláv tagállamok esetében történt. A szavazatok arányának megfelelő számban juthassanak be a magyarság képviselői Románia Parlamentjébe. Legrosszabb esetben 3%-ra szállítsák le a bejutási küszöböt, hogy lehetővé váljon a magyar kisebbségi nemzeti közösség esetében is a politikai pluralizmus megvalósítása. Politikai pluralizmus nélkül nem tudunk kijönni ebből a csávából, amelybe állandóan visszalöknek bennünket. Már szóltam róla, de megismétlem, a magyarok iránt is egy olyanfajta jóvátételre kérjük az államelnököt, mint ahogyan történt a németek, a szászok és a svábok irányában. Kívánjuk a kommunizmussal való szembenézés politikájának a folytatását, és támogatjuk a kommunizmus áldozatai múzeumának létrehozására vonatkozó javaslatot. Folytassuk a párbeszédet a románokkal, nagyon jó kezdeményezések voltak Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, éppen Szilágyi Zsolt államelnökjelölt részvételével zajlott egy ilyen találkozó. Legutóbb pedig az Erdélyi Demokratikus Liga, az autonomista-transzszilvanista mozgalom tagjaival találkoztunk, Izsák Balázs SZNT-elnök is ott volt. Sabin Ghermannal egyetemben kapcsolódjunk ehhez a párbeszédhez, de ügyeljünk, nehogy „elhidasodjon” ez a román–magyar közeledés, ez nagyon fontos szempont. Keressük meg a románokkal való párbeszéd lehetőségét, de semmiképpen ne a neptuni úton haladjunk. Ezt is nagyon fontos kikötnünk, mert februárban megint készülnek egy ilyen neptuni találkozóra, amelyből, gondolom, kimondhatjuk, hogy nem kérünk. Javasolom továbbá, hogy a Szekuritáté vonuljon ki az egyházból. Olvastuk Stelian Tănase felhívását, amelyben arra szólította fel akkor még elnöki minőségében George Maior elnököt, hogy vonják ki a fedett ügynökeiket a román közmédiából. Gondolom, mi is hasonló kéréssel fordulhatunk hozzájuk, 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után, hogy vonják ki a fedett ügynökeiket szervezeteinkből, pártjainkból, egyházainkból, mely titkosszolgálati aknamunka még mindig egyik legsúlyosabb akadálya a nemzeti megújulásnak és felemelkedésünknek.

Végül megismétlem azt a javaslatomat, hogy kérjünk találkozót Klaus Johannis államelnöktől, és hivatalos formában terjesszük elé magyarságunk, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács álláspontját, kívánságait és javaslatait.

Marosvásárhely 2015. január 31.

Tőkés László

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA