2017. június. 27. kedd
Főoldal » Dokumentumok » Beszédek » Tőkés László beszéde a 6. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján

Tőkés László beszéde a 6. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján

2015. 09. 03.
Megosztás:

6. Kolozsvári Magyar Napok

Kolozsvár, 2015. augusztus 17.

 

Köszöntőbeszéd a nyitógálán

Idén gyászoltuk a Trianoni békediktátumot annak 95. évfordulóján.

A marosfői román nyári tábor és a bukaresti kormányhivatal az időről időre megújuló magyarellenes agitációtól hangos.

Bukarest politikai beavatkozással vádolja Budapestet.

Huszonöt évvel a Ceauşescu-diktatúra bukása után pedig a nacionalista román közbeszéd még mindig románnak titulálja Hunyadi Jánost, Magyarország egykori kormányzóját, a kolozsvári Mátyás édesapját.

Bennünk, kolozsváriakban még mindig elevenen él a soviniszta Funar-korszak totális leigázottságának és megaláztatásának érzése. Sőt: Európa ifjúsági fővárosában több évtized után még azt sem feledhetjük, hogy – Reményik Sándor szavával szólva –: „Mert ez a levél... / Mert ez a levél haza – Cluj-ba – megy.” Vagyis hogy szülővárosunkban és Erdélyországban elemi anyanyelvi jogainkat még mindig nem biztosítják…

És akkor még nem szóltam „kincses Kolozsvár” magyar értékeinek folyamatos és szisztematikus megrablásáról, Transzszilvánia újkori lesújtó „metamorfózisáról”. Mint ahogy arról sem, hogy Klaus Johannis államelnök hajdan életerős szász és sváb népét a román nacionál-kommunizmus – a kiárusított zsidók százezreivel együtt – szinte teljes egészében likvidálta.

Ezen viszonyok és történelmi-politikai körülmények között szinte csodaszámba megy a Kolozsvári Magyar Napok fél évtizedes, tüneményes felfutása, városunk és egész Erdély – több más példával is tanúsított – élni akarása.

Istennek legyen hála érte, és illesse őszinte elismerés azokat, akik nagyot és merészet mertek álmodni és cselekedni – ennek megvalósulásáért.

A Kolozsvárról szóló 111 válogatott vers egyikében Szőcs Géza – városunk szülöttjeként – ekképpen fogalmaz: „Ez már a feltámadás” – „a nemzet mélyrepülése” viszonylatában. Költeményét a Magyar Napokra is vonatkoztatva, idézem: „ez most: az Utolsó Utáni / Még Egy Esély: / így járkálj hát a földön, / így arass, / így szeress, így élj, így beszélj. /…/ Hát mérlegeld, és járd körül / az új esélyeket. / A minap jól kivesztünk s köztudott: / kihalni összesen csak egyszer // vagy legfönnebb / csak még egyszer lehet...”

A nemzethalál játékosan komoly költői víziójának sötét árnyait hivatottak oszlatni a szintén játékosan komoly Kolozsvári Magyar Napok, azoknak Oszkárról elnevezett fekete hollója/kabalamadara, a Kolozsvári Ünnepi Hét félezernyi, változatosnál változatosabb programja, melyek meggyőzően és hitelesen tanúskodnak nemcsak a „kincses Kolozsvár”, hanem egész Erdélyország és Kárpát-medencei magyarságunk nemzeti és kulturális örökségének kincsestáráról.

Ekkora bőség és gazdagság és ilyen nagy közösségi teljesítmény láttán akaratlanul is az „élni akaró életAdy megfogalmazta költői imperatívusza juthat eszünkbe, mert – ha „az őrzők” is úgy akarják – „Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.”

Illesse külön is elismerés a Kincses Kolozsvár Egyesületet és a társszervezőket azért, hogy tekintetük nem akadt el a hágókon és határokon, s a Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medence magyarságának kulturális seregszemléjévé nőtte ki magát – bizonyságául az előbb említett élni akarásnak.

Az Ukrajnában kialakult háborús helyzetnek kiszolgáltatott és létükben veszélyeztetett kárpátaljai Testvéreink viszonylatában a Költő üzenete az előbbieknél is parancsolóbb: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!”

Kolozsvár, Temesvár és más városaink vértelen ostromában méltó példaként magasodik elénk Munkács egykori védőjének, „Európa legbátrabb asszonyának” (XIV. Lajost idéztem), Zrínyi Ilonának a hősi alakja.

Kolozsvárt 1662-ben a török, Munkácsot 1686-ban a Habsburgok ostromolták – bátor eleink módjára kell nekünk is megvívnunk kevésbé dicső, de nem kevésbé életre-halálra menő végvári küzdelmeinket, jelenkori harcainkat.

Idegen impérium alatt sínylődő kisebbségi létünk közel egy évszázada tartó ostromállapotában „erős várként” magasodik előttünk a fél ezredéves Farkas utcai templom. Kezdődhetett volna-e méltóbb és igazabb módon a KMN eseménysorozata, mint a „beszélő köveiben” megújuló templom felavatásával?!

Áprily Lajos fia, Jékely Zoltán Erdély összeomlása idején a Seol ellenében állította elénk örök mementóként e „várat”: „…te, Templom, őrized / lelki javát híveid legjavának, / tovább plántálod hited / s tartod magad évezredes kovásznak. // Szent kövek, szent tanítás, / templom az utcában, mely maga templom, / eleinktől a hibás, / hiú világ ellen a kész testamentom.”

Kovász és testamentom – idéztem.

Velünk együtt hadd szólaljanak meg hát – ha kell – a kövek. Szavuk legyen: kovász és testamentum – az erdélyi jövőnek.

A Szervezőkkel együtt pedig merjük remélni, hogy „minden rendben lesz, és hogy ez a hitből fakadó, pozitív üzenet a Kárpátok túlsó oldalára is eljut” – miként műsorfüzetben állt.

 

 

Tőkés László

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA