2017. június. 27. kedd
Főoldal » Hírek » Tisztújítás az EMNT érmelléki szervezetében

Tisztújítás az EMNT érmelléki szervezetében

2015. 06. 24.

Érmihályfalván tartották az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmelléki szervezetének tisztújítását. A június 22-én megszervezett tanácskozáson Dr. Szilágyi Ferencet választották a helyi szervezet élére.

Tisztújítás az EMNT érmelléki szervezetében

Szilágyi köszöntötte a megjelent küldötteket, majd felolvasta Sándor Krisztinának, az EMNT ügyvezető elnökének üzenetét, aki betegség miatt nem tudott részt venni a találkozón. Ezt követte az érmelléki szervezet 2014-2015-ös tevékenységének beszámolója, valamint – Csomortányi István vezetésével – a tisztújítás. A szavazást követően kialakult eredmény értelmében a szervezet élére Dr. Szilágyi Ferencet választották, akinek munkáját – alelnökökként – Czeglédi Júlia, Kéri Gáspár, Bányai István és Rencsik Ferenc segíti majd. 

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA