• Event Time:

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ebben az évben is közös megemlékezést szervez nemzeti gyásznapunkon, október 6-án.

Az Ezredévi emléktéren álló Szacsvay Imre szobornál pénteken 18 órai kezdettel sorra kerülő megemlékezésen beszédet mond Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke.

A megemlékezésen közreműködik a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus dalárdája.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, akik méltósággal kívánnak emlékezni vértanú hőseinkre.

EMNT