• Event Time:

A Címzett ismeretlen című, 1935-ben bemutatott, fekete-fehér romantikus filmvígjátékkal folytatódik decemberben a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt által Nagyváradon megszervezett Magyar Filmek Klubja.

A film alaptörténete röviden: Pali, a gazdag aranyifjú első látásra beleszeret a balatonföldvári postáskisasszonyba, Teribe. A szegény, árva lány maga is vonzódik a csinos Palihoz, aki azonban bizalmatlan. Mivel nem szeretné, ha csak a pénzéért szeretnék, próbára teszi a lányt, és szegény, fizetésből élő titkárnak hazudja magát.

A fordulatokban gazdag film főszereplői Ágay Irén, Ráday Imre, valamint Kabos Gyula, és ahogy a filmklubunkba rendszeresen visszajárók már megszokhatták, Farkas László kezdeményezőtől róluk és a filmről is olyan filmtörténeti kuriózumokat  hallhatunk ezúttal is, amelyeket hiába keresünk a Wikipédián.

A szervezők december 18-án, hétfőn, 17.30 órától szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit a nagyváradi EMNT-irodába (Kálvin János utca 1. szám).

A belépés ingyenes.