2017. június. 27. kedd
Főoldal » Nagyvárad

Nagyvárad

A nagyváradi Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula úgy értékelte: sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött a szervezők, ugyanis teljesültek azok a célok, melyeket maguk elé kitűztek. Jó volt közösséget alkotni, együtt ünnepelni a rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, elszármazottakkal. Sikerült a nagyváradi románságot is megszólítani, hiszen az előző évekhez képest jelentősen nőtt részvételük.

A Bihar megyei RMDSZ mára odáig jutott, hogy nem tud meglenni félrevezetés,  hazugságok és korrupciós ügyek nélkül, de ezeket legalább magas szinten műveli. Legújabb szemfényvesztésük, hogy a honosítással kezdtek sajtókampányba éppen akkor, amikor az RMDSZ megyei vezetőjét, Kiss Sándort korrupciós ügyei miatt bírói felügyelet alá helyezték. 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ebben az évben is megemlékezett az aradi vértanúkról. Október 5-én este, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét zsúfolásig megtöltő közönséget Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke köszöntötte.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetében is megtartották a tisztújítást. A Közgyűlésre az EMNT nagyváradi irodájában került sor, ahol a megjelenteket Török Sándor megyei elnök köszöntötte. Az elnök megtartotta beszámolóját, majd néhány mondatban közügyeinkkel kapcsolatban is megosztotta gondolatait az EMNT tagokkal.

November 9-én a nagyváradi EP-irodában tartott magyar és román nyelvű sajtótájékoztatót Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. 

2015. december 11-én este Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kitűzte nagyváradi parlamenti irodájának homlokzatára a Partium lobogóját. A régió zászlaját és címerét a Partiumi Autonómiatanács (PAT) május 16-i küldöttgyűlésén fogadták el. Mind a zászló, mind a címer fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz. 

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA