2017. február. 27. hétfő
Főoldal » Bihar megye

Bihar megye

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) fontossága Románia államszervezetében arra kötelez bennünket, hogy a legnagyobb komolysággal tekintsünk a Tanács 2014. szeptember 11-én kiadott állásfoglalására Székelyföld autonómiájának tervezetét illetően.

Február 7-én nyolcadik alkalommal rendezték meg Nagyváradon neves sportemberek, ifjú labdarúgók, közéleti személyiségek, művészek részvételével a jótékonysági sportbált a Partium Egyetemi Sportklub javára. 

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított, több mint két évtizedre visszatekintő hagyomány folytatásaképpen Krisztus születésének 2015. esztendejében is megrendezték Nagyváradon az újévköszöntő ünnepélyt, mégpedig január 11-én, az egyházkerületi székház dísztermében.

Új helyre költözött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi és marosvásárhelyi irodája. A váradi EMNT-iroda (Demokrácia Központ) a Széles u. 23 szám alól elköltözött a Fő u. (Republicii) 45. szám alá. Az új irodának helyet adó épület a Körös áruháztól a vasútállomás felé, jobb oldalon, mindjárt a zebra után található. A marosvásárhelyi iroda a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 10-es szám, 1-es lakrészben található. 

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte.

Nem „meglepődve” és nem „megdöbbenve” olvastam azt a közleményt, amelyet Szabó József, a MIÉRT leköszönt elnöke küldött el a sajtónak. Nem lepődtem meg, mert ezt a stílust szoktuk meg az RMDSZ ifjú „titánjaitól”, akik megszólalásaikban mindig igyekeznek az RMDSZ otromba stílusán is túltenni, jól odamondogatni azoknak, akik rámutatnak eltitkolni kívánt cselekedeteikre, vagy akik mernek más véleményen lenni, mint ők.

Egy korábban meghirdetett pályázat eredményeként szombaton, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) nagyváradi ülésén bemutatták a Partium zászlaját és címerét. A tanácskozáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt Stratégiai Bizottságának elnöke is.

 

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezi meg ezekben a napokban a XIII. Anyanyelvi Konferenciát. Az elsőt még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nagyváradi irodájában sajtótájékoztató keretében ismertették azt az adománygyűjtést, amely a kárpátaljai magyarok megsegítésére irányul. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke felvázolta a kárpátaljai gazdasági helyzetet, elmondva, hogy az ott élő magyarok megsegítése nem más, mint a nemzetpolitika gyakorlatba ültetése.

Annak tudatában, hogy az egykori rendszerváltó történelmi fordulat részeképpen egyházi rendszerváltozásról is indokolt és méltó megemlékeznünk és beszélnünk, a Partiumi Keresztény Egyetem égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében 2015. május 30–31-én ebben a tárgyban rendezünk konferenciát.

A múlt évben az egykori „szocialista láger” országaiban megemlékezésekre került sor a társadalmi-politikai rendszerváltozás negyedszázados évfordulója alkalmából. A temesvári népfelkelés 25. évfordulóján egy emlékhét keretében zajlottak megemlékező események Budapesttől Temesváron és Nagyváradon át a szilágysági Menyőig.

Az egykori szovjet érdekszféra európai országaiban negyed évszázaddal ezelőtt lezajlott társadalmi-politikai fordulat, a kommunista rezsimek bukása olyan történelmi esemény volt, ami többé-kevésbé mélyreható változásokat indított el a régió egyházaiban is. A két romániai magyar református egyházkerületben például tisztújítás jelezte a „rendszerváltás” kezdetét, a Királyhágó-melléken ekkor választották püspökké a volt temesvári református lelkipásztort, az 1989-es népfelkelés emblematikus alakját.

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA