2019. szeptember. 21. szombat
Főoldal » Hírek » Részvétnyilvánítás - Borbély Imrétől búcsúzunk

Részvétnyilvánítás - Borbély Imrétől búcsúzunk

2017. 01. 30.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetősége és tagsága mély megrendüléssel értesült a súlyos betegség következében, életének 69. évében elhunyt temesvári Borbély Imre vegyészmérnök, politikus, politikai elemző haláláról.

Borbély Imre az erdélyi magyar politika és közélet megkerülhetetlen képviselője volt. Az 1989-es temesvári eseményekből – Tőkés László oldalán – döntő mértékben vette ki részét, ezzel is hozzájárulva a rendszerváltozás elindításához. Következetes, elvhű kiállása közösségi céljainkért iránymutató volt mindannyiunk számára, példája pedig erőt adó. Kommunistaellenes állásfoglalásaival – a Temesvár Társaság tagjaként egyik kezdeményezője volt 1990-ben a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának – az erdélyi- és romániai közélet megtisztulását szorgalmazta. Meggyőződése szerint ez csak a múlttal való szembenézés és a kommunista diktatúra felelőseinek erkölcsi elszámoltatása során lehetséges.

Lényeglátását bizonyítja az erdélyi magyarság közösségi autonómiájának programszintű megfogalmazását tartalmazó 1992-es Kolozsvári Nyilatkozat, amelynek egyik értelmi szerzője volt.

Szövetségi vezetőként és parlamenti képviselőként is következetesen képviselte az erdélyi magyarság, a magyar önrendelkezés, a szabad anyanyelvhasználat, vagy az erdélyi magyarság társnemzeti státusának, illetve Románia föderális államreformjának ügyét. Elsőként szólalt fel magyarul Románia parlamentjében.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító tagjaként, Kezdeményező Testületének egyik alkotó vezetőjeként, komoly szerepe volt az erdélyi közösségi autonómiaformák közjogi megalapozását célzó műhelymunkában és ennek következetes képviseletében.

Halálával az erdélyi magyar nemzeti közösség egy bátor, szókimondó, lényeglátó harcost veszített el.  

A gyászoló családnak vigasztalódást kívánunk!

Emléke legyen áldott!

 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségei és tagsága nevében búcsúznak tőle:

 

Szilágyi Zsolt,

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke

 

Sándor Krisztina,

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA