2019. augusztus. 25. vasárnap
Főoldal » Hírek » Nyílt pályázat a Partium jelképeinek megtervezésére

Nyílt pályázat a Partium jelképeinek megtervezésére

2014. 05. 21.
Megosztás:

A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) nyílt pályázatot hirdet egyéni alkotók vagy alkotói közösségek számára, Partium címerének és lobogójának megtervezésére – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezet képviselői, Csomortányi István elnök és dr. Szilágyi Ferenc alelnök.

Nyílt pályázat a Partium jelképeinek megtervezésére

Csomortányi István, dr. Szilágyi Ferenc (fotó: Reggeli Újság)

Bevezetőjében Szilágyi Ferenc elmondta: a tavaly augusztusban megalakult PAT a partiumi regionális identitás megerősítését tartja egyik legfontosabb feladatának. Ennek érdekében számos rendezvényt bonyolított le: több helyszínt érintő térképbemutatót, autonómiakonferenciákat és tudományos értekezéseket szerveztek. Nagyszabású tervekkel készülnek Bihar megye ezeréves fennállásának megünneplésére is – tájékoztatott a PAT alelnöke.

A Partium jelképeinek megtervezéséről szóló pályázat meghirdetését komoly szakmai konzultáció előzte meg, számos szakember megkeresése után a legkézzelfoghatóbb forrás a marosvásárhelyi levéltárból érkezett. Az Erdélyi Országgyűlés 1659. évi, Szászsebesen elfogadott határozata írja le az erdélyi nemzetek jelképeit és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A Partium pecsétnyomója és címere azonban, a váradi vár török kézre jutása miatt sohasem készült el. Itt az ideje, hogy több száz éves késéssel gyakorlatba ültessük az Erdélyi Országgyűlés ide vágó határozatát, mondta Csomortányi István. Az elkészült pályaművekből a nagyváradi Szent László Napok keretében nyílik majd kiállítás, illetve a nyár folyamán a világhálón szavazni is lehet majd róluk.

A pályázati kiírás itt olvasható.

 

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA