2019. szeptember. 21. szombat
Főoldal » Hírek » Népszavazás: részvételre buzdítanak és segítenek a voksolásban

Népszavazás: részvételre buzdítanak és segítenek a voksolásban

2016. 09. 15.
Megosztás:

Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatót Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke és Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. A találkozón elmondták: az EMNT önkéntesei és munkatársai segítenek a levélszavazatok begyűjtésében és az azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint a szavazáson való részvételre buzdították a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieket.

Népszavazás: részvételre buzdítanak és segítenek a voksolásban

„A 2014-es magyarországi parlamenti választásokhoz hasonlóan, az EMNT munkatársai és önkéntesei idén is segítenek a magyar állampolgársággal rendelkezőknek levélszavazatuk konzulátusokhoz való eljuttatásában, valamint az azonosító nyilatkozatok kitöltésében. Már két éve is tapasztaltuk: az erdélyiek nincsenek hozzászokva a magyarországi terminológiához, s jól fog segítségünk a szükséges iratok kitöltésekor, ezzel is megelőzve, hogy számos szavazat – formai okok miatt – érvénytelen legyen” – mondta Tiboldi László.  

Nagy Pál beszámolt az udvarhelyszéki tapasztalatokról, s kijelentette: készen állnak a szavazók fogadására, Udvarhelyen pedig már eddig is sokan éltek a Demokrácia-központ munkatársai által kínált segítséggel. „A két évvel ezelőtti szavazáskor már bizonyítottunk, s ez alkalommal is az a célunk, hogy minél inkább zökkenőmentessé tegyük a voksolást. Sokan nem bíznak a Román Posta szolgáltatásaiban, s mi is arra ösztönözzük a magyar állampolgárokat, hogy inkább a Demokrácia-központokon, és helyi önkénteseinken keresztül juttassák el szavazatukat a külképviseletekhez” – mondta az EMNT udvarhelyszéki elnöke.

Tiboldi László felhívta a figyelmet arra, hogy aki nem kapta meg otthoni címén a szavazólapot és az azonosító nyilatkozatot is tartalmazó borítékot, az valószínűleg – regisztrációjakor – a főkonzulátust jelölte meg, mint a választói csomag átvételének helyét. „Ilyen esetben hétfőtől bárki felveheti – magyarországi lakcímkártyája és romániai személyi igazolványa felmutatásával – szavazólapját a csíkszeredai főkonzulátuson” – mondta Tiboldi.

Ahogy azt egy korábbi sajtótájékoztatón Kátai Zsuzsanna, az EMNT sepsiszéki elnöke is elmondta: a Demokrácia-központokban várják az érdeklődőket, de falvakon önkénteseik is lesznek, akik segítséget nyújtanak a szavazásban. Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön két nap alatt háromszázan keresték fel az EMNT irodáját, és szeptember 30-ig várják az érdeklődőket naponta 9–17 óra között.

A sajtótájékoztatón Tiboldi László elmondta: nagy tétje van az október 2-án esedékes magyarországi népszavazásnak, hiszen jövőnkről, kultúránk, értékeink megmentéséről van szó. Az EMNT alelnöke szerint az erdélyi magyar állampolgárok is felelősséggel tartoznak a népszavazás kimenetelét illetően, és mindenkit részvételre buzdított.

Tiboldi elmondta: nagyon fontos, hogy a szavazók pontosan vezessék fel az azonosító nyilatkozatra adataikat akár lakcímkártyát, akár útlevelet, akár honosítási okiratot használnak, és figyeljenek oda, hogy ne a román irataik adatait használják. Ugyanakkor elmondta: pontosan úgy kell szerepelnie a névnek, ahogy a magyar okmányban megjelenik, még akkor is, ha azt hibásan (plusz vagy mínusz ékezettel) állították ki. A nevet kétszer kell megjeleníteni abban az esetben, ha a születési és a jelenleg használt ugyanaz, férfiak esetében pedig kétszer kell ugyanazon nevet kitölteni – amennyiben nem volt névváltozás. Nagyon fontos az is, hogy aláíráskor a teljes nevet fel kell tüntetni, olvashatóan, és nem érvényes, ha csak szignóval hitelesítik az ívet. A szavazólapon X-szel vagy +-szal kell jelölni a kiválasztott opciót, ezt a kis borítékba kell zárni, majd az azonosító lappal együtt a nagyobb borítékba helyezni, és azt is le kell zárni. Ha valaki elrontja, az azonosító nyilatkozatot letöltheti a magyar választási iroda honlapjáról (www.valasztas.hu), vagy kérhet egy másik példányt a Demokrácia-központok valamelyikében, ellenben az elrontott szavazócédula helyett nem kaphat másikat.

A külképviseleteken szeptember 19–30. között veszik át a voksokat.

A szavazással kapcsolatos további tudnivalókért IDE kattintva felkereshető az EMNT honlapja.

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA