2019. szeptember. 21. szombat
Főoldal » Hírek » Közlemény egy nagyváradi emlékjelhagyásról

Közlemény egy nagyváradi emlékjelhagyásról

2015. 09. 21.

2015. szeptember 20-a óta emlékjel örökíti meg a nagyváradi 56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének egykori kiállását és áldozatvállalását. A réti református templom udvarán szerénykedő parkocskában ma délelőtt avatták fel a Deák Árpád szobrászművész készítette emlékkövet, amelyre az 1961 őszén összesen 550 év börtönre és kényszermunkára ítélt 58 személy neve van felvésve.

Közlemény egy nagyváradi emlékjelhagyásról

A vasárnap délelőtti istentisztelet keretében idézték fel a hívek, érdeklődők és a meghívottak – köztük többen is az egykori elítéltek közül, némelyek messziről érkezve – a jó hatvan évvel ezelőtt történteket. Az 1956-os magyar forradalom a viharos 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb, egyben legfelemelőbb eseménye volt, amely azt az üzenetet közvetíti mindmáig felénk, hogy merjünk bátran kiállni elveink, értékeink, jogaink mellett. 1956 világossá tette, hogy a nemzeti összetartozás az egyik legerősebb kohéziós erő a társadalomban, s bár a magára hagyott magyar szabadságharc hősi küzdelme a túlerővel szemben megbukott, de a történelem utólag mégis igazságot tett, így a magyar ’56 legyőzetve is győzött – fogalmazódott meg ezen alkalommal is.

A nemzeti egységet mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Erdély számos településén akadtak olyan fiatalok, akik azért csoportosultak, hogy segítsék a magyar forradalmat, és esetleg Erdélyre is kiterjesszék azt. Ilyen volt Nagyváradon az egykori premontrei főgimnáziumban tanuló 13–16 éves diákok által 1956. október 25-én megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, amelynek tagjai és szimpatizánsai közül „csak” 58-at ítéltek el, de négyszáznál is több azoknak a száma, akiket meghurcoltak, sőt egészen a kommunista rezsim negyedszázaddal ezelőtti bukásáig követtek, figyeltek és zaklattak. Máig nem tudni, hány „lázadónak” a nyugalma, boldogulása, karrierje ment rá arra, hogy a diktatúra fenntartói elgáncsolták törekvéseiket.

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett köszöntőbeszédében: Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták! A magyar 56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert.

Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze maga is kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházak mellett a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele. Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat. Az egy év múlva meghozott ítéletekben 3-tól 25 évig tartó, börtönben letöltendő kényszermunkára ítélte a katonai törvényszék a SZVISZ-perben szereplőket, köztük két olyan ismert magyartanárt is, akik nem is tudtak tanítványaik szervezkedéséről. Az elítéltek megjárták a poklok poklait, az 1964-es amnesztiával szabadulhattak végül – idézte fel Tófalvi Zoltán, aki tíz vaskos kötetben tervezi megjelentetni a romániai 56 dokumentumait, ezek közül öt már meg is jelent.

Újlaki Csaba egykori SZVISZ-tag, ma sárospataki cserkészparancsnok a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária felújítást követő tegnapi ünnepélyes felavatásról és annak váradi vonatkozásairól szólt, hiszen az 1936-ban épült emlékhely-együttes a Magyarországtól elszakított területek és városok mementója.

Pálfi József váradréti lelkipásztor az igehirdetés után elmondta: amikor a kezdeményező, az érmihályfalvi Török László megkereste azzal, hogy emlékjelet kívánnak állítani az SZVISZ-nek, természetesnek vette, hogy az egyházközség melléjük áll, már csak azért is, mert mintha kikopott volna a köztudatból, hogy „Nagyváradon is volt 56”. A szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti egység voltak azok az eszmények, amelyek jegyében működött a csoport, és ezekhez az eszményekhez a mai napig is hűek maradtak – mondta el ismertető beszédében Török László, aki feleségével együtt adományozója az emlékkőnek. A megemlékező ünnepség költségeihez egyébiránt a Bethlen Gábor Alap és az Érintő Egyesület járult hozzá.

„Hálával és meghatódással gondol a szabadságra vágyó egykori ifjakra” – mondotta Tőkés László, párhuzamot vonva 1848 márciusának ifjai, az 56-os pesti srácok és a SZVISZ tagjai között. A múltba nézés azt is megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszereznünk, visszaépítenünk. Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette – mondotta Tőkés László.

A Váradi Dalnokok szolgálatát követően az emlékezők kivonultak a templomból, hogy a szakadó esőben leleplezzék az emlékjelet.

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA