2019. december. 11. szerda
Főoldal » Hírek » Kitérő válaszokat adtak a hatósági túlkapások tárgyában

Kitérő válaszokat adtak a hatósági túlkapások tárgyában

2016. 03. 24.
Megosztás:

Március elején levélben kereste meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke Doina Stanciut, a Romániai Legfelső Semmítő- és Itélőszék ügyészét, Codruța Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság főügyészét, valamint Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.

AZ EMNT vezetői magyarázatot kértek a két állami tisztségviselőtől az utóbbi időkben elszaporodott, magyar polgármestereket ért, hatósági eljárásokra, valamint felvetették azok jogszerűségét, és az alkalmazott módszerek méltányosságát. A Kelemen Hunornak írt levelükben Tőkés László és Sándor Krisztina tájékoztatták az RMDSZ elnökét a román hatóságokhoz eljuttatott levelükről, valamint – az elszaporodott magyarellenes atrocitások okán időszerűvé vált – Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását sürgették. Az EMNT vezetői kifogásolták, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság emberei – a rendőrséggel együttműködve – nincsenek tekintettel a különböző – vélt vagy valós – vádak alapján letartóztatott polgármesterek alapvető jogaira, valamint megfélemlítésre alkalmas módszereket bevetve, rendszerint hajnali órákban rontanak rá alvó családokra. Az EMNT tisztségviselői ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet – magyarázatot kérve az eddig túlkapásokra –, hogy a valós vádak és bizonyítékok hiányában könnyen merülhet fel annak a gyanúja, hogy ezek a letartóztatások inkább politikai leszámolásokként értelmezhetőek, nem pedig az egyébként szükséges bűnüldözés üdvözlendő példáiként.

A Romániai Legfelső Semmítő- és Itélőszék részéről, az Információs és Közkapcsolatok Osztály képviselőjeként, Viorel Ciobanu írásban kitérő válaszokat adott a megkeresésre, s leszögezte: a Romániai Legfelső Semmítő- és Itélőszék a hatályos törtvényeknek megfelelően működik, és hangsúlyozta az ügyészek függetlenségének fontosságát. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság részéről Dana Tițian főügyészi tanácsos válaszolt, s rövid (írásos) reakciójában kijelentette: a foganatosított intézkedések a törvénynek megfelelő módon mentek végbe. A Kelemen Hunorhoz eljuttatott megkeresésre mindmáig nem érkezett válasz.

Az EMNT vezetői továbbra is elfogadhatatlannak tartják, hogy a korrupcióellenes harc álcájában politikai leszámolásokat hajtsanak végre, ugyanakkor kiállnak a jogtalanul meghurcolt magyar polgármesterek mellett, s arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy a látszatintézkedések helyett a közvagyonban és Románia nemzetközi megítélésében is felbecsülhetetlen károkat okozó valós korrupció ellen küzdjenek.

Az említett dokumentumok listája:

Adresa CNMT nr.9390-589-E-2016.pdf

DNA_válasz_2_EMNT.pdf

level-EMNT-DNA-ICCJ-tulkapasok-2.pdf

level-EMNT-DNA-tulkapasok-2.pdf

level-EMNT-RMDSZ.pdf

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA