2019. november. 17. vasárnap
Főoldal » Hírek » Kézdivásárhely példát mutat – faipari tanműhely alakult

Kézdivásárhely példát mutat – faipari tanműhely alakult

2013. 09. 22.
Megosztás:

Modellértékű kezdeményezés valósult meg Kézdivásárhelyen, ahol egy faipari tanműhelyt hoztak létre Johann Taierling, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdiszéki elnöke, valamint Péter Ferenc Taierling, a Praetoria Egyesület elnöke kezdeményezésére.

Kézdivásárhely példát mutat – faipari tanműhely alakult

Kerényi György, Sándor Krisztina, Johann Taierling, Kun Szilárd

A Csiszár Dénes Faipari Tanműhely ünnepi átadására pénteken, szeptember 20-án került sor számos érdeklődő, meghívott és támogató jelenlétében. Johann Taierling elmondta: a kezdeményezés célja, hogy segítsék a kézdiszéki lakosokat azzal, hogy szakmát tanulhassanak, megélhetési lehetőséget kapjanak, és reményt az itthon maradásra, a boldogulásra. Az első, tizenhárom fős tancsoport 14-15 éves csernátoni fiatalokból áll. A csoport tagjai már részt vettek egy magyarországi tanulmányúton a maconkai Dancsó János asztalosnál, aki szintén egy tanműhelyt működtet. A fiatalok ott elkészítették saját szekrényeiket, amelyeket a kézdivásárhelyi műhelyben helyeztek el. Dancsó János támogatója is a székelyföldi tanműhelynek, amelynek létrejöttében számos partner – intézmény, magánszemély – segített, többek között a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó, Kun Szilárd, Tápióság polgármestere, vagy a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem.

Kézdivásárhely példát mutat – faipari tanműhely alakult

A fiatalok oktatását Réti Zoltán csernátoni asztalosmester vállalta el. A tanműhelyt önzetlen adományozóknak köszönhetően (Czine Zsolt egy gyalupaddal és szekrénnyel, Bagoly Miklós két teljesen felújított gyalupaddal, Rákosi János két gyalupaddal segített) több, a munkához szükséges szerszámmal szerelték fel, a közeljövőben pedig Magyarországról kapnak még egy szalagfűrészt és egy gátert.

Az ünnepélyes megnyitón a szalagátvágást megelőzően Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke köszöntötte a megjelenteket. A tanműhely megvalósítását példátlan kezdeményezésnek nevezte, a környezetet otthonosnak és barátságosnak. A fiatal nemzedék a tanműhelyben megtanulhatja azt a szakmát – a famegmunkálást –, amely rendkívül szorosan kötődik a székely emberekhez. „Meg kell őriznünk őseink tudását, ebben a tanműhelynek óriási szerepe lesz – fogalmazott Sándor Krisztina.

Kézdivásárhely példát mutat – faipari tanműhely alakult

Kerényi György nemzetpolitikai főtanácsadó köszönetet mondott a megvalósításért, amelyben jelen van a sokat emlegetett autonómia is, hisz sok-sok hasonló kezdeményezés megteremti a hátterét annak, hogy végül jogilag is elismerjék az önrendelkezést. „A megmaradás záloga a magyar nyelven való tanulás, valamint az egzisztencia megteremtése. A tanműhely mindkettőt összekapcsolja. Biztosítja, hogy az itt tanulók felkészült szakemberekké váljanak” – mondta Kerényi. Kun Szilárd Tápióság polgármestere felolvasta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár üzenetét.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Benedek Erika, a Néppárt alelnöke, háromszéki megyei elnök, valamint Zakariás Zoltán, a Néppárt alelnöke.

 

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA