2019. augusztus. 24. szombat
Főoldal » Hírek » Erős közösségekre van szükségünk

Erős közösségekre van szükségünk

2014. 08. 22.
Megosztás:

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke augusztus 20-án, az államalapítás évfordulóján, az erdővidéki Vargyason és Baróton vett részt a helyi ünnepségeken.

Erős közösségekre van szükségünk

Vargyason a Csillagkövetők Civil Egyesülete szervezésében első ízben tartották meg a Szent István napi ünnepséget. A telt házas kultúrotthonban sok helybeli és környékbeli, népviseletbe öltözött fiatal jelent meg, akik egymás után mutatták be színpadi műsoraikat. A program keretében István Ildikó népdalénekes lemezbemutató koncertjére is sor került. A délelőtt folyamán Kincses Kálmán református lelkész tartott előadást a Szent Koronáról.

Baróton a Székelyföldi Fociakadémia helyi csapatának Pozsgay Imre rendszerváltó politikus, a Tisztességes Választásért Alapítvány nevében sportmezeket adott át, melyet a legfiatalabb korosztály csapata vett át. Pozsgay a református templomban lezajlott Szent István napi ünnepség kiemelt vendége volt, aki dr. Hadászi Gabriella csíkszeredai konzul asszonnyal közösen köszöntötte a megjelent ünneplőket.

Erős közösségekre van szükségünk

A két helyszínen elmondott köszöntőjében az EMNT ügyvezető elnöke kihangsúlyozta: a történelem folyamán több olyan esemény is érte a magyar hazát, melynek során kérdéses volt, hogy a nemzet önállósága hogyan és milyen mértékben maradhat meg. A tatárjárás, a török hódoltság, az osztrák gyarmati időszak komoly károkat okozott, és nem volt ez másképp a 20. század szovjet megszállása alatt sem. Mindezekhez képest ma más típusú veszélyekkel kell szembenéznie a magyar társadalomnak: az asszimiláció és a globalizáció veszélye fenyegeti közösségünket. A beolvadásról több mint kilencven éve keserű tapasztalataink vannak, s ugyanez a jelenség Nyugat-Európa jelenére is rányomta bélyegét. A globalizációról egyre többen úgy gondolják, több kárt okozott, mint amennyi jót. Mit ér így a több mint ezeréves Magyarország? – tette fel a kérdést Sándor Krisztina. Válaszában kitért a kivándorlás jelenségére is: a fiatalokat mágnesként vonzza a Nyugat, a jobb megélhetés reménye. Aki a Kárpát-medencében marad, és Budapesten, Pozsonyban, Miskolcon, Brassóban, vagy épp Nagyváradon él, annak megvan az esélye arra, hogy családjával együtt a magyar nemzet része maradjon, és így alkossunk egy egységes Kárpát-medencei hazát. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mi hiányzik leginkább azoknak, akik különböző okokból tőlünk távolabbra élnek? Sándor Krisztina három dolgot emelt ki: a természeti környezetet, a hazai ízeket és a közösséget. Ezeket kell – véleménye szerint – megtartanunk és megerősítenünk, utóbbira pedig különösen oda kell figyelnünk, hiszen ahol van egy jó kórus, egy jó néptánc-csoport, egy jó civil szervezet vagy más önkéntes csoport, ott az ember teljesebb életet élhet. A székelyek önszerveződő képessége legendás – világított rá az EMNT elnöke. Erre épülhet a vágyott cél is, az autonómia, melyért mindenki tehet egyenként, a saját hivatásterületén belül. Ha azonban nem tetszik, ahogyan a politikai képviselet ez ügyben cselekszik, akkor határozottan kérni kell érdekeink valós képviseletét, és az autonómiaharcot pedig más típusú eszközökkel is erősíteni.

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA