2019. december. 16. hétfő
Főoldal » Hírek » A madéfalvi véres eseményekre emlékeztek

A madéfalvi véres eseményekre emlékeztek

2015. 01. 08.
Megosztás:

A www.szekelyhon.ro beszámolója:

Gazdag és felemelő ünnepség keretében emlékeztek szerda este a Kultúrpalotában a madéfalvi veszedelem 251. évfordulójára. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett esten visszatérő gondolatként többször is megfogalmazódott: az 1764-es vérengzésnek máig érvényes üzenete van.

Szomorú bejelentéssel vette kezdetét a megemlékezés: szerdán tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke. A résztvevők egy perc néma csenddel adóztak emlékének. A csíksomlyói kegytemplom harangjának felvételről bejátszott kondulását követően kihunytak a fények, Kásler Magda pedig égő gyertyával a kezében énekelte el az ősi székely himnuszt.

Csige Sándor Zoltán vezető konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről mondott köszöntőt. „1764. január 7-e az egész székelység életét változtatta meg mindörökre: sokan közülük inkább választották szeretett szülőföldjük elhagyását, mintsem hogy feladják, felcseréljék anyanyelvüket, elveiket. Rövid távon győzedelmeskedett a Habsburg-hatalom, de a mélyben tovább élt a közösségi érzés, a haza földjébe ágyazott gyökerek erősebbnek bizonyultak a viharnál” – fogalmazott. A konzul szerint a székelyek története arról beszél, hogy milyen hatalmas kincs az összetartozás. „Arról, hogy közös az életünk, közös a nyelvünk. Arról beszél, hogy érdemes kitartanunk a kultúránk, az anyanyelvünk mellett, még akkor is, ha ez sokszor nagyon sokba kerül. Arra figyelmeztet, hogy nem szabad felednünk a történeteinket, és gondolnunk kell azokra, akiknek neveit talán nem is ismerjük, de akik nélkül most nem lehetnénk itt” – mutatott rá Csige Sándor Zoltán.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke üdvözölte a tényt, hogy az erdélyi és a székely nemzeti tanácsok együtt kezdik az újévet, és amint fogalmazott: jó ómen lehet ez a közeljövőre nézve. „Ami ma a legfontosabb: akkori elődeink fel tudtak emelkedni a tragédia árnyékából. Olyan szívós akaraterő volt bennük, amivel nekünk is rendelkeznünk kell – napjainkban is! Mert igaz ugyan, hogy békeidőben vagyunk és lassan, de biztosan építkezhetünk, ám a legfontosabb közösségi céljaink elérésében még igen sok a teendő. Vannak felújított aszfaltútjaink és egyre több városban, községben felújítottuk középületeink nagy részét, de továbbra sincs autonómiánk, se teljes körű nyelvhasználati lehetőségeink, sem megfelelő jogi védelme közösségi vagyonunknak! Kötéltáncosként egyensúlyozunk a román törvények között, melyek egy tollvonással áthúzhatják jelenlegi lehetőségeinket is! Az ellenállásra legalább akkora szükség van ma is, mint volt egykoron – a madéfalvi veszedelem előtt” – mondta Sándor Krisztina.

A felszólalók között volt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is, aki a Székelyhonnak nyilatkozva elmondta: azért tartották a megemlékezést Marosvásárhelyen, mert ez a város a Székelyföld fővárosa. „Mindazokat a történelmi eseményeket, amelyeket a székelység egészét érintik, ki kell emelni a helyi megemlékezések sorából. A székelységnek önálló, saját történelme van, 1764-ben a székely nemzeti ellenállás két esztendeje zárult le, majdnem egész Székelyföld szembefordult Mária Terézia birodalomszervező terveivel. Erre emlékezünk, és minden ilyen megemlékezésben meg kell találnunk, találjuk a mának szóló üzenetet, hiszen a székelyek a fegyver felvételét 1764-ben azért tagadták meg, mert ez sértette Erdély alkotmányában, a Diploma Leopoldiumban is rögzített jogaikat” – mondta. „Volt egy olyan önszerveződő erő a székelységben 1764-ben, amelynek ma is meg kellene lennie, és ha meglenne, akkor valószínű, hogy az önkormányzati határozatokat egy év alatt nem negyvennégy önkormányzat fogadta volna el, hanem mind a százötvenhárom. Ma is megmondhatná a százkilenc székely önkormányzat a negyvennégynek, hogy ne menjetek Strasbourgba instanciázni nélkülünk, veletek akarunk menni. Ez Madéfalva üzenete a mának” – összegzett Izsák Balázs.

(Forrás: www.szekelyhon.ro; Szerző: Vass Gyopár)

 

***

 

Sándor Krisztinának, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökének beszéde:

 

A madéfalvi veszedelem 251. évfordulóján

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében nagy tisztelettel köszöntök mindenkit! Engedjék meg, hogy mindenekelőtt eredményes, közösségi céljaink előbbre vitelében valós előrelépést hozó új esztendőt kívánjak mindannyiuknak!

Hála, hogy a két szervezet együtt kezdi az újévet. Jó ómen lehet ez a közeljövőre nézve...

Az elmúlt másfél órában sokat hallottunk a 251 évvel ezelőtt történtekről. Játszadozzunk el a gondolattal: mi lenne, ha mai körülmények között a román hadsereg szólítaná harcba a székelyeket? Vajon lenne-e annyi ellenállás bennünk, mint volt 250 évvel ezelőtt az akkori felmenőinkben? Biztos vagyok abban, hogy lennének most is le- és megfizethető honfitársaink, akik gond nélkül csatasorba állnának. De abban is biztos vagyok – bár mostanában mintha divattá vált volna kifordítani a székely virtust – hogy lennének ellenállók ma is. Kell, hogy legyenek!

Sajnos, a rendszerváltás óta eltelt 25 év nem a közösségi szolidaritás irányába hatott. Mára fontosabb lett az egyéni boldogulás, az egyéni érdek és karrier építése. Elődeinknek még az egyéni kifejezés is idegen volt, nemhogy a karrierépítés! Mára sok minden megváltozott, de meggyőződésem, hogy nem siránkozni kell a múlt emlékei fölött, hanem erőt meríteni és építkezni belőle

Ezelőtt 251 évvel, a fokozódó ellenállás napjaiban a két gyergyói székely – Ambrus Ferenc és Bartalis Mátyás – bement Csíkszeredába, ahol az osztrák katonai parancsnokkal közölték, hogy nem vállalják a sorkatonaságot. Erre az osztrák parancsnok közölte, hogy akkor felakasztatja őket.

Erre Ambrus Ferenc azt válaszolta: Inkább meghalunk, mint nemzetünk szabadságát eladjuk; nem vall igen nagy kárt Gyergyó, ha münköt felakasztanak is.

A vége az lett, hogy bezárták őket két hétre, majd a gyergyóiak jöttek, s kiszabadították őket, lázadás keretében.

S hogy miért fontos erre a napra több mint 250 évvel később is emlékezni? Mert túl nagy volt a tragédia, és túl sok család életét tette tönkre az akkori mészárlás. De ami ma a legfontosabb: akkori elődeink fel tudtak emelkedni a tragédia árnyékából! Olyan szívós akaraterő volt bennük, amivel nekünk is rendelkeznünk kell – napjainkban is! Mert igaz ugyan, hogy békeidőben vagyunk és lassan, de biztosan építkezhetünk – ám a legfontosabb közösségi céljaink elérésében még igen sok a teendő. Vannak felújított aszfaltútjaink és egyre több városban, községben felújítottuk középületeink nagyrészét, de: továbbra sincs autonómiánk, se teljeskörű nyelvhasználati lehetőségeink, sem megfelelő jogi védelme közösségi vagyonunknak! Kötéltáncosként egyensúlyozunk a román törvények között, melyek egy tollvonással áthúzhatják jelenlegi lehetőségeinket is! Az ellenállásra legalább akkora szükség van ma is, mint volt egykoron – a madéfalvi veszedelem előtt.

Csak legyen erőnk, s legyünk elegen, akik ezt így látjuk, érezzük, tudjuk. Ha sokan vagyunk, akiket ma szíven üt az egykori veszedelem tragédiája, akkor van még elég parázs minálunk. Mert azt őrizni kell – hogy bármikor nagy tűzzé lehessen alakítani! Ehhez adjon a Fennvaló idénre még több erőt, lendületet, bátorságot mindazoknak, akiknek egyéni boldogulása a közösségi eredményektől függ!

Az egykori áldozatok emléke legyen áldott, a maiak munkája pedig eredményes! Adja Isten, hogy így legyen!

Aloldal jobb felső szöveg

Tőkés László ünnepi beszédét tartja Bánffyhunyadon, 2013. március 15-én. 

„Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek, akik tesznek a szabadságért; a külső szabadsághoz pedig elsősorban az szükséges, hogy az emberek  belül is szabadok legyenek, mivel csak szabad emberek vívhatják ki a szabadságot”.

EMNT-gála, Kolozsvár, 2013. december 14. VIDEÓGALÉRIA