Legfrissebb Híreink

IX. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Nap

Idén is megszervezik Érmihályfalván a nagy népszerűségnek örvendÅ‘, immár kilencedik kiadásához érkezett Érmelléki Kézműves és HagyományÅ‘rzÅ‘ Napot. Az érdeklÅ‘dÅ‘ gyermekek számára július 31-én (szombaton) 10 órától kerülnek kiosztásra a kézműves munkák. A kiosztásra kerülÅ‘ munkákhoz sorszám alapján lehet hozzájutni, melyeket naponta 9 és 12 óra között igényelhetnek az ÉrintÅ‘ Egyesület székhelyén, a Köztársaság (Republicii) utca […]

Marosvásárhelyen is bemutatták az EMNT Demokrácia-központok elmúlt tíz évéről szóló kötetet

A marosvásárhelyi Bolyai téri Unitárius Egyházközség tanácstermében mutatták be a Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kötetet, amely a honosítási folyamat elmúlt egy évtizedébe, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenységébe enged bepillantást, továbbá az évfordulós kiadványban a honosítási folyamatban részt vevÅ‘k vallomásait, élményeit, emlékeit gyűjtötték össze, és helyet kapott benne egy gazdag […]

9. Szent László Napok – az újrakezdés ünnepe

Hivatalosan is elrajtolt hétfÅ‘ este a június 21–27. között zajló 9. Szent László Napok Nagyváradon. A térség egyik legnagyobb kulturális fesztiválja amúgy már a vasárnapi nulladik nappal kezdetét vette, a Szent Lászlótól Szent Lászlóig biciklitúra résztvevÅ‘i ezúttal a váradi vártól a PüspökfürdÅ‘ben található kápolnáig tekertek el, ahol Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, várad-hegyfoki prépost-prelátus köszöntötte […]

Honosítási nap Szalacson, június 25-én

Az érmihályfalvi EMNT Demokrácia-központ munkatársai június 25-én 17 órától honosítási napot tartanak Szalacson, az Érmelléki Gazdák Egyesületének irodájában. A honosítási nap keretében alkalom nyílik állampolgársági kérelem összeállítására, klasszikus anyakönyvezésre (születés, házasság, haláleset, válás esetén), útlevélkérelemek leadására és egyéb adatmódosításokra is. Ugyanakkor az anyasági támogatás igénylésérÅ‘l, valamint a babakötvény-kérelem leadásával kapcsolatos tudnivalókról is felvilágosítást kaphatnak az […]