Legfrissebb Híreink

Nagy az érdeklődés a Békemenet iránt

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt a magyar nemzeti összefogás céljából létrejövő Békemenetre helyi igény alapján buszos utazást szervez Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből és Nagyváradról. A tömegrendezvényre március 15-én Budapesten kerül sor, az erdélyi érdeklődők pedig előzetes feliratkozás során foglalhattak helyeket az autóbuszokon. Röviddel az utazás meghirdetése után közel az összes helyet lefoglalták […]

Magyar- és törvényellenes kiutasítás a román határon

A székely szabadság napjának szervezői és részvevői bizakodásra okot adó elégtétellel könyvelték el, hogy a marosvásárhelyi megemlékezés és tiltakozó felvonulás törvényes és normális keretek között zajlott le, hogy az előző években alkalmazott hatósági önkény, korlátozó intézkedések és retorziók egyelőre elmaradtak. Amint az köztudott, a román hatóságok azonban ez alkalommal is gondoskodtak egy immár megszokott, jól […]

Érmihályfalva: nagy volt az érdeklődés a konzuli napon

Konzuli napot tartottak március 8-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmihályfalvi Demokráciaközpont irodájában. Az eseményen újból lehetőség nyílt a 2018. január 1-je óta érvényes Köldökzsinór Program anyasági támogatásának és babakötvényének kérvényezésére, ugyanakkor a a megszokott honosítási tevékenységekben is segítettek a Demokráciaközpont munkatársai. A konzuli napon összesen 15 darab klasszikus anyakönyvezésre került sor. Az anyakönyvezések kapcsán […]

Kokárdakészítés és nemes ajándék Berettyóújfaluból

Szép hagyománnyá vált, hogy március 15-e előtt, a régi kalákák hangulatát idézve az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi irodájában kokárdakészítő délutánt szerveznek. Nem történt ez másként idén sem, a szombat délutáni összejövetel alkalmával az ügyes kezek szorgos munkája nyomán mintegy kétszáz kokárda készült el. Szintén hagyomány, hogy az elkészűlt nemzetí színű kitűzőket a Szacsvay Imre mártír […]

Események