Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a 170 évvel ezelőtt kivégzett aradi tizenhármak, a magyar szabadságharc mártírjai tiszteletére, hagyományaihoz híven az idén is emlékrendezvényt szervezett a Bolyai téri unitárius templomban.

A megemlékezésre Nagy László unitárius lelkész mondott áldást, és Kilyén Ilka színművész, műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte: “Október 6-a nemzeti gyásznapunk. Az 1848-ban kezdődő magyar szabadságharcban sokáig nem tudott az osztrák legyőzni bennünket, pedig a nemzetiségeket is ellenünk uszították.” Emlékbeszédében Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus kiemelte “nyugodtan kiegészíthetjük a tizenhárom gyertyát még jó néhánnyal, hiszen az Aradon kivégzettek mellett még voltak vértanúi a magyar szabadságharcnak.

A Világos melletti, 1849. augusztusi fegyverletétel a szabadságharc végét jelentette és annak ellenére, hogy a császáriak kegyelmet ígértek, nem tartották be a szavukat. Többen az emigrációt választották, sokan a bujdosást. Az Aradi tizenhárom névsorát még három vértanú nevével egészítette ki a történész: Ormai Norbert, Kazinczy Lajos és Ludwig Hauk. Őket szintén Aradon végezték ki 1849. augusztusa és 1850. februárja között. A törvényszék elé idézettek száma azonban az ezret is meghaladta, hangsúlyozta Pál-Antal Sándor, aki kitért a székely vértanúkra is, akiket néhány évvel később végeztek ki Marosvásárhelyen.

A megemlékezésen fellépett a Gecse utcai református egyházközség Evangélium kórusa, Szatmári Ildikó vezetésével. A Dávid Gergő – Domahidi Sára hegedű kettős, a Művészeti Líceum XI. osztályos diákjai Beriot – műveket adtak elő, Berekméri Réka, ugyancsak a Művészeti Líceum XI. osztályos diákja Petőfi Sándor Magyar vagyok című költeményét szavalta és Az aradi vértanúk balladáját énekelte.
Kilyén Ilka színművész előadásában Ady Endre Az aradi tizenhárom című versét hallhatták a résztvevők, majd a rendezvény nemzeti imáink eléneklésével zárult.

szerk

Facebook