Az elmúlt pénteken a Lilliput Bábszínház tartott előadást a köröstárkányi művelődési házban. Az ingyenes előadást a Magyar Polgári Egyesület szervezte a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Az egyesület az elmúlt esztendőben egy programsorozatot indított a nagyváradi és a Bihar megyei szórványban élő családok megsegítésére, ennek részeként került sor az előadásra.

A Lilliput társulat ezúttal a Mese, mese… mára című előadást vitte ki a Belényes melletti szórványba. Az előadás három mese feldolgozása, ahol a közönségre is fontos feladat hárult, hiszen egyes szereplőket ők kellett megjelenítsenek.

A köröstárkányi óvodás és iskolás gyermekek minden közös mókázásban benne voltak. Igazi jó hangulat kerekedett, amikor a gyermekek is részesei lehettek az előadásnak. A színpadon először A kisgömböc története elevenedett meg, majd A komédiás disznó című mese. Az utolsó mese A sárkány és a kovács című történet volt, ahol a bátor köröstárkányi kis  kovács és népes „családja” legyőzték a sárkányt.

Az előadásban a színpadkép egyszerű, de mégis sokatmondó, hiszen a magyar népi kultúra világából ihletődött háttér és a színpad közepén álló hatalmas, virágos láda és természetesen az időnként felcsendülő népzene, mind – mind a magyar kultúra, a magyar népmese világába repíti a közönséget.

A köröstárkányi gyermekek, azok, akik a színpadra léphettek, és azok is akik most a közönség szerepében voltak, mindannyian mesehősökké váltak az előadás végére.

A Lilliput színészei egy igazi, jó hangulatú, vidám előadást varázsoltak a terembe, amit nem csak a gyermekek csillogó szeme és vastapsa jelzett, hanem a teremben lévő felnőttek mosolya is, akik egy rövid ideig újra gyermekek lehettek.

szerk

Facebook