Székely Szabadság Napja

Marosvásárhely, Postarét, 2019. március 10.

Éppen 165 éve annak, hogy 1854. március 10-én, ezen a napon, itt a Postaréten a leggyalázatosabb halálnemre ítélve, bitófán kivégezték székely vértanúinkat, a Makk-féle összeesküvés legnagyobb rangú székelyföldi vezetőit: bágyi Török János marosszéki, martonosi Gálffy Mihály udvarhelyszéki és nagyváradi Horváth Károly háromszéki főparancsnokokat. A korabeli visszaemlékezők szerint a siralomházban mindhárom elítélt a legnagyobb nyugalmat tanúsította, mivel tudták, hogy a hazáért halnak meg. Ahogyan Jókai Mór az emléktáblán fogalmaz: „Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: / Ezt hitték, vallták s haltak érte híven.”

Emlékük legyen áldott! Bizonyság vagyunk reá, akik ma – és évről évre – összegyűlünk, hogy példájuk örökké él, és a bitófán értünk elszenvedett kereszthaláluk a feltámadott Krisztus által örök életet érdemel. Velük és Sepsiszentgyörgyön kivégzett sorstársaikkal együtt valljuk, hogy: „Itt élned, halnod kell!”

Minő furcsa fintora a sorsnak, hogy a Makk-féle szervezkedés főhadiszállása Bukarestben volt – Nagy József szabómester házában –, abban a városban, a királyi Románia utóbbi fővárosában, mely jelenkori szabadságharcunk és a székely önrendelkezés legfőbb ellensége és elnyomója.

És minő cinizmusa a korabeli Habsburg hatalomnak, hogy a nagyszebeni haditörvényszék elítéltjeit a szabadsághoz hű székely nép megfélemlítése végett éppen székesfővárosába, Székely-Marosvásárhelyre hurcolta: hogy elrettentő példát statuáljanak, tetemre ide hívták eleinket.

Távoli analógiának tűnik ugyan, de mégiscsak teljes mértékben ideillő, hogy ártatlanul börtönt szenvedő székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán igaztalan elítélésével és meghurcolásával a Habsburgok helyébe lépett nacionalista-posztkommunista főhatalom szintén a megfélemlítés elrettentő erejét veti be jogaiért, szabadságáért és autonómiáért kiálló székely népünk és egész erdélyi magyarságunk ellen. Immár száz esztendeje ezt teszi velünk a mindenkori többségi román hatalom – ahelyett, hogy közös hazánk/országunk javára szövetségre lépne velünk. A németből lett Klaus Iohannis államelnök is rendre visszautasítja közeledésünket, a gyulafehérvári centenáriumát ünneplő román politikai osztály is „fesztív” magyarellenességben éli ki magát, nem akarva megérteni, hogy mi nem akarunk az elűzött és a kiárusított szászok és svábok sorsára jutni. Nemzetárulók sem akarunk lenni, miként a maradék németség, illetve a szerepét tévesztett Német Demokrata Fórum címeres vezetői – Victor Ovidiu Ganţ és Paul-Jürgen Porr –, akik kipusztuló félben lévő népük hiteles képviselete helyett – politikai megrendelésre – azzal dicsekszenek, hogy száz évvel ezelőtt „alapító tagjai voltak Nagy-Romániának” (am. „membrii fondatori ai României Mari”). A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sem a német, sem a magyar renegátok, hitehagyottak, megalkuvók és karrieristák példáját nem akarja követni. Nincs köztünk helye „Bíró Mihályoknak”, akik a többségi hatalom zsoldjába szegődve, júdásokként juttatták bitófára a székely vértanúkat.

165 esztendővel ezelőtt nem volt kegyelem a székely szabadságharcosoknak. A katonai törvényszék statáriális verdiktje ellen még csak fellebbezni sem állott módjukban. A humánus Európában immáron nincs helye halálbüntetésnek, de – másmilyen módon – nem kevésbé halálos az az ítélet, melyet száz évvel ezelőtt mondtak ki az erdélyi magyarság és a jobb sorsra érdemes Székelyföld, közelebbről pedig a nacionálkommunista asszimilációs politikának alávetett Marosvásárhely felett.

Testvéreim, nem akarlak elkeseríteni benneteket. Tartós nyomorúságainkhoz viszonyítva: jó híreink vannak!

Az Isten is úgy akarta, hogy a Székely Szabadság Napja tiszteletére a luxemburgi Európai Bíróság hat év után végre felülbírálja az Európai Bizottság elutasító határozatát, és lehetővé tegye az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének a bejegyzését. Emeljük meg a kalapunkat Izsák Balázs elnök és az Erdélyből jogtalanul kitiltott Dabis Attila külügyi tanácsadó, valamint bel- és külföldi harcostársaik előtt, akik ezt az eleve vesztesnek tűnő ügyet részleges győzelemre vitték. „Részlegesnek” mondom, mert a munka neheze még hátra van…

Szintén jó hírnek számít, hogy a minap a román legfelsőbb bíróság helyt adott Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli jogorvoslati kérelmének, és az igazságtalan és jogellenes ügy újratárgyalását elrendelte.

Azt is viszonylag jó hírként könyvelhetjük el, hogy hosszan tartó kilincselés nyomán Ecaterina Andronescu tanügyminiszter kedden végre hivatalában fogadni kész az EMNT, az SZNT és az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttségét, mely benyújtja 15 ezer aláírással ellátott petícióját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem eredeti formájában való helyreállítása érdekében.

Minő képtelenség, hogy Románia az SZNT-vel szemben, saját székely állampolgárai kárára szállt be a luxemburgi perbe, és lett vesztese annak – ahelyett, hogy „jó gazdájukként” maga is képviselné érdekeiket!

Minő szégyen, hogy több évi késedelemmel – post factum – az RMDSZ urai csak utólagosan mímelik a tárgyalásokat a magyar orvosképzés ügyében, minekutána parlamenti román pártszövetségeseik hathatós közreműködésével a MOGYE már a Babeş-egyetemmel összeolvasztott Bolyai Tudományegyetem végzetes sorsára jutott, vagyis erővel bekebelezték a román Petru Maior Egyetembe.

Hadd tegyem hozzá, hogy ebben az ügyben az Európai Palamentben is folyik a nemtelen nacionalista nyomulás és megtévesztő propaganda: Leonard Azamfirei csauseszkánus rektor egy 14 oldalas irománnyal kereste meg Antonio Tajani európai parlamenti elnököt, cáfolataként januári felszólalásomnak, melyben a MOGYE ügyében kialakult „szükségállapotra” és „a romániai jogállamiság siralmas helyzetére” hívtam fel a figyelmet, mely a többségi románokkal együtt az erdélyi magyarokat és a székelységet is sújtja.

Ideje volna, hogy az Európai Unió és az Orbán Viktor miniszterelnököt kárhoztató néppárti frakciónk ne csak a CEU – a Soros-féle Közép-Európai Egyetem – sorsával, hanem a megsemmisülés határára jutott marosvásárhelyi magyar egyetemünk helyzetével is foglalkozna!

És annak is itt volna az ideje, hogy végre Andronescu miniszter érvényt szerezzen annak a 2012 szeptemberében, az ő jelenlétében aláírt marosvásárhelyi megállapodásnak, melynek 7. pontja kimondja az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar főtanszékének a létrehozatalát!

Testvéreim! Székelyföldi, közép-erdélyi, partiumi és vásárhelyi magyarok!

Harminc éve, hogy megszabadultunk a Ceauşescu-diktatúrától. Ideje volna már végképpen szabadulnunk gyászos örökségétől is. A románoknak és a magyaroknak közös érdeke ez.

Az EU-elnökségből fakadó kötelezettsége országunknak, hogy az általa meghirdetett kohézió mint közös európai érték alapján ismerje el és élni hagyja Székelyföldet, mint önálló európai nemzeti régiót!

Követeljük Beke István és Szőcs Zoltán felmentését és szabadon bocsátását!

Követeljük a tanügyi, a székely területi és a magyar kulturális autonómiát, Partium különleges területi jogállását!

Követeljük a magyar orvostudományi és gyógyszerészeti egyetem maradéktalan helyreállítását!

Teljes szolidaritásunkról biztosíthatjuk román Testvéreinket is a jogállamiságért folytatott küzdelmükben és a korrupció elleni harcukban.

Csak üdvözölnünk lehet a Nyugati Szövetség és az Észak-Erdélyi Szövetség létrejöttét, a Bukarest-központú politikai centralizmus leépítése érdelében. Székelyföldnek is követnie kell példájukat!

Üdvözöljük a székelyföldi régió és Dél-Tirol közötti együttműködés ígéretes európai tervét!

Álljunk ellent azoknak, akik „vissza akarják vinni az időben Romániát a Ceauşescu-korszakba” – amint egy román újságíró mondja. Az újkori Securitate színeiben játszó Dan Tanasă diverziójának, és a Kovászna, Hargita, Maros megyei románok ún. Civil Fórumának sincs helye Romániában.

Az RMDSZ bontsa fel parlamenti együttműködési megállapodását, ha főbenjáró magyar ügyeinkben nem talál támogatást a kormánypártoknál! Vessen véget sikerpropagandára épülő „kongresszusi” politikájának! Ne a nyilvánvaló ellenségeinkkel, hanem velünk, magyarokkal fogjon össze: a székely és a magyar tanácsokkal és a nemzeti pártokkal.

Nagy erőpróba előtt állunk: össze kell gyűjtenünk egymillió aláírást. Másik nagy feladatunk: magyar összefogással három-négy fős képviseletet bevinnünk az Európai Parlamentbe. Ha az RMDSZ továbbra is elzárkózik a megegyezéstől, a puszta képviseletünk is veszélybe kerülhet.

„Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről-főre… mindent, aki hadba mehet Izráelben” – mondja az Úr Mózesnek, a népszámlálásról szóló könyvben (4Móz 1,2-3). Istennek hála, ma már nem kell hadba vonulnunk, vagy a székely vértanúk módjára vérünket ontanunk. Békés igazság- és szabadságharcunkban, nemzeti jogvédő küzdelmünkben viszont minden „hadra fogható” nemzettársunkra – magyarokra és székely magyarokra – szükségünk van, idehaza és a határokon által. Ferenc pápának is meg kell látnia, hogy Márton Áron népével van dolga. A Székely Szabadság Napjának mostani állapotunkban ez a legfőbb üzenete.

Elkezdődött a nagyböjt időszaka. Azzal a hittel járjuk végig, hogy erdélyi népünk böjtjét és kálváriáját a húsvét öröme fogja megkoronázni. Isten áldását kívánom a közelgő ünnepekre!

„Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”

 Tőkés László,

az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke

szerk

Facebook