Tőkés László és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, illetve ügyvezető elnöke tartott sajtótájékoztatót Csíkszeredában abból az alkalomból, hogy Tőkés László EMNT-elnök, európai parlamenti képviselő Tőke Ervinnek, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökének, a Minta ifjúsági szervezet volt elnökének társaságában meglátogatta Beke István és Szőcs Zoltán politikai foglyokat a csíkszeredai börtönben.

„A madéfalvi veszedelem évfordulójához közeledve ismét hangsúlyoznunk kell a székely ellenállás és az önfeláldozás nemes üzenetét, Beke István és Szőcs Zoltán ügye pedig jól jelzi, ma is szükség van ezen értékekre” – kezdte tájékoztatóját Tőkés László, majd elmondta: az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnökétől igényelt ajánlást, mellyel részt vett a börtönlátogatáson. „Szolidaritásunkról biztosítottam a politikai foglyokat, akik a helyzethez képest jó lelkiállapotban vannak – ártatlanságuk biztos tudatában. A fogvatartottak arról számoltak be, hogy nem engedik őket a cellájukon kívüli munkák elvégzésére, így panaszaikat továbbítottuk a csíkszeredai börtön vezetőségének is. Égbekiáltó, hogy miközben korrupt politikusok tucatjai vannak szabadlábon, ártatlan embereknek kell börtönben ülniük. Egyértelmű, hogy politikai döntés született az ítélethozatalkor, hiszen nem követtek el semmi törvénytelent, nincsenek komolyan vehető bizonyítékok ellenük. A Beke—Szőcs-ügyben született ítéletet megfélemlítési szándékkal hozták meg, s a román hatalom egyértelmű célja a székelység és az autonómiatörekvések megtörése. Épp ezért mindent meg kell tennünk a politikai foglyok kiszabadításáért – jogi és politikai eszközöket egyaránt felhasználva” – hangsúlyozta Tőkés László, majd hozzátette: Beke István és Szőcs Zoltán az erdélyi magyarság szenvedését testesítik meg. „A jogi lehetőségek szűkössége miatt még inkább fontos lenne, hogy az RMDSZ a parlamentben is kiálljon a fogvatartottak mellett. Bízunk benne, hogy Románia soros uniós elnöksége érzékenyíteni fogja e téma iránt a külföldieket is, és meg kell vizsgálnunk, hogy nemzetközi fórumokon miként segíthetjük a bebörtönzötteket” – mondotta az erdélyi európai  képviselő. „Év elején fontos hangsúlyoznunk: folytatjuk a küzdelmet Erdély és Európa védelme érdekében, hiszen láthatjuk, a román döntéshozók továbbra sem foglalkoznak önrendelkezési törekvéseinkkel, az Európai Parlament pedig sorozatosan migránspárti határozatokat fogad el. Küzdelmünket épp ezért identitásunk és értékeink megőrzése érdekében folytatjuk” – hangsúlyozta az EMNT elnöke.

„Az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács közös nyilatkozatban is kiállt Beke István és Szőcs Zoltán mellett, az EMNT pedig az idei évben is igyekszik napirenden tartani a politikai foglyok ügyét” – hangsúlyozta Sándor Krisztina, majd hozzátette: az EMNT és az SZNT együttes küldöttgyűlésén elfogadott határozatokat szintén napirenden tartják, a megfelelő fórumokon képviselve azokat. Sándor Krisztina beszámolt továbbá arról is, hogy decemberben külön találkozót kértek a román tanügyminisztertől, mivel személyesen szeretnék átadni a Marosvásárhely Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében összegyűjtött közel 15 ezer tiltakozó aláírást. „December 18-án a parlament és a szenátus elnökének, valamint a vallásügyi államtitkárnak is levelet írtunk, melyben azt kértük, hogy – a magyarországi példához hasonlóan – nyilvánítsák ünnepnappá január 13-át, a vallásszabadság napját. Felvetésünkre mind a mai napig nem érkezett válasz, ahogy a MOGYE-ügyben történt megkeresésünkre sem” – mondta. Az ügyvezető elnök hangsúlyozta: az EMNT idén kiemelt eseményként kezeli a temesvári forradalom 30. évfordulóját, s ezért 2019 során számos tematikus programmal készülnek Erdély-szerte. „Feladatunk visszahozni a köztudatba a romániai forradalom kitörésének körülményeit, valamint Temesvár és Tőkés László megkerülhetetlen szerepét. Ezért egy, a teljes évet átfogó programsorozattal készülünk, melynek részleteiről idejében tájékoztatjuk majd a közvéleményt” – mondta Sándor Krisztina, aki a sajtótájékoztató végén hozzátette: idén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – ismertebb nevén Tusványos – szintén harmincadik kiadásához érkezik, az EMNT pedig a rendezvény állandó kiemelt partnereként továbbra is részt vesz a program kialakításában és a nagyszabású nyári fesztivál megszervezésében.

Nagy Csaba