Kettős könyvbemutatóra került sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Identitas Egyesület szervezésében 2018. november 28-án, Csíkszeredában. A Székelyföld folyóirat szerkesztőségében megrendezett eseményen Borbély Imre: Magyar nemzetépítés című könyvét, valamint a Kárpátia Stúdió kiadásában megjelent Őr és Úr című emlékkötetet Borbély Zsolt Attila mutatta be.

Elsőként Tiboldi László elnök úr köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében röviden méltatta Borbély Imre munkásságát. Mint mondta, ő egy olyan személy, aki “emberi, szellemi és lelki értékeket hagyott örökül, és akit a hitbeli hűség jellemzett élete végéig: Istenéhez, önmagához, szeretteihez, eszményeihez és a nemzethez.  Az a nagybetűs Ember, akit a hit, tartás, elvek és egyenes gerinc jellemzett.”

Tiboldi László köszöntő beszéde után Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Dr. Balogh Attila Márton konzul úr köszöntötte a jelenlévőket, aki szintén Borbély Imre szakmai és közéleti tevékenységét méltatta.

Ezt követően Borbély Zsolt Attila röviden ismertette édesapja, Borbély Imre életét, elmondta, hogyan került Tőkés László az életükbe, beszélt az autonómia és a kettős állampolgárság kapcsolatáról, valamint a néhai RMDSZ-es képviselő, Borbély Imréről. Különböző gondolatokat kiragadva ismertette a Magyar nemzetépítés című könyvet, amely tulajdonképpen a szerző tudományos igénnyel megírt tanulmányait foglalja egybe.

Az Őr és Úr című kötetben Borbély Imre barátai és harcostársai emlékeznek és búcsúznak a magyar szabadságpolitika tántoríthatatlan képviselőjétől. A kötetben megjelent írások sokfélék: van közöttük tudományos értékű tanulmány, szubjektív visszaemlékezés és interjú. Közös bennük, hogy olyan emberek írták, akikkel Borbély Imre rendszeresen és örömmel cserélt eszmét. Borbély Zsolt Attila kiemelte, a búcsúzók többsége meglátta a lényeget: Borbély Imre realista lényeglátó volt, mindig azt nézte, hogy mi az, ami elérhető. Hallgatói kérésre megnevezte, majd felolvasta azoknak a búcsúzó barátoknak a gondolatait, amelyek a legjobban hatottak rá. A kötetben többek közt Tőkés László, Raffay Ernő, Patrubány Miklós, Szőcs Géza, Toró T. Tibor emlékeznek és búcsúznak tőle.

Nagy Csaba