Október 18-án, csütörtökön 11–16 óra között konzuli napot tartottak az érmihályfalvi Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodájában, a Republicii / Köztársaság utca 40. szám alatt. Sor került honosítási (37 fő) kérelmek leadására, 12 klasszikus anyakönyveztetésre (3 házasság, 1 válás, 7 születés, 1 halálozás), illetve anyakönyvi okmányok kiosztására is. Magyarigazolványok (pótlapok) átvételére, illetve utóbbiak kérelmezésére is lehetőség volt, valamint az anyasági támogatás, illetve az életkezdési letéti számla ügyintézéséről is lehetett tájékozódni. Czeglédi Júlia irodavezetőtől azt is megtudtuk, hogy további 74 személy került fel a választási névjegyzékbe.

Továbbra is kérik azokat a személyeket, akik a honosítási eljárásban állampolgárságot szereztek, jelezzék az időközben bekövetkezett változásokat: születéseket, házasságkötéseket, haláleseteket adatmódosítás, illetve anyakönyvi adatok frissítése céljából.

Ugyanakkor, akik 2014 után tették le magyar állampolgársági esküt, kéretnek befáradni az EMNT-irodába egy kérvény megfogalmazása erejéig, mivel az említett évtől kezdődően a magyar állam már nem bocsátja ki a megszokott módon (automatikusan) az anyakönyvi okmányokat. Akik szeretnék megkapni a magyar anyakönyvi irataikat, a kérvényezéshez hozzák be a honosítási okmányt, valamint a román személyi igazolványt is.

A következő konzuli nap december 4-én lesz.

Nagy Csaba