Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívására, az EMNT székhelyén, tartja június 9-én (szombaton) soron következő választmányi ülését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (European Language Equality Network – ELEN). Az eseményen jelen lesznek az aromán, a baszk, a katalán, az ír, a skót, a breton, a galíciai és a gall nyelvek és nemzeti közösségek képviselői is.

Az ELEN, melynek 2014 óta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is tagja, céljának tekinti az Európai Unióban használt, kisebbségben lévő, veszélyeztetett nyelveket védelmét a különböző nemzetközi fórumokon, s amint azt korábban Davyth Hicks, az ELEN főtitkára kijelentette, őrködni kívánnak a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött is.

A 44 nyelvi közösséget képviselő szervezet hétvégi ülésén köszöntőbeszédet mond Davyth Hicks, az ELEN főtitkára, Ferran Suay, az ELEN elnöke,Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, valamint levélben köszönti a megjelenteket Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A meghívott felszólalók között szerepel Kecskés Tibor, kolozsvári konzul, Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese, Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója, valamint Bethlendi András, a Muszáj-Musai Mozgalom aktivistája is.

A tanácskozás napirendjén – az adminisztratív kérdéseken túl – szerepel az ELEN elmúlt tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása, valamint a jövőbeli cselekvési tervek meghatározásai.

Nagy Csaba