A 26. Nyíló Akác Napok alkalmából péntek esti programként Józsa Domokos, a váradszőllősi római katolikus plébániatemplom orgonistája adott koncertet Érmihályfalván.

Józsa Domokos orgonatanulmányait Nagyváradon (Partiumi Keresztény Egyetem 2007, Állami Egyetem Orgona szak 2012) és Budapesten végezte Kristófi János, valamint Szathmáry Lilla irányításával. Szívügyének tekinti a liturgia, az egyházzene, az orgonazene rendszeres és igényes művelését. 2013-ban 2 CD felvétele jelent meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával. 2002 óta tanulmányai mellett a váradszőllősi római katolikus plébániatemplom egyházzenei szolgálatait látja el. Nem először örvendezteti meg az érmihályfalvi műfaj kedvelőit a „mennyei hangszer” csodálatos megszólaltatásával.

A két évvel ezelőtti hangversenye előtt megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy a templom orgonája csak egyszerűbb zeneművek lejátszására alkalmas, így a darabokat is annak megfelelően válogatta össze. Az idei hangverseny a következő zeneszerzők darabjaiból tevődött össze: Johann Pechelbel (1653–1706), Fridrich Wilhelm Zachov (1663–1712), Domenico Zippoli (1688– 1723), Georg Friedrich Händel (1685–1759), John Stanlay (1712–1786) és César Auguste Frank (1822–1890).

Az est házigazdája ezúttal is Pap Sándor, a Néppárt önkormányzati képviselője volt. A műfaj kedvelői – mintegy hatvanan – ezúttal is örömmel hallgatták Józsa Domokos muzsikáját, és visszavárják más alkalommal is.

(Forrás: www.erinto.ro)

Nagy Csaba