A vén gazember című, 1932-ben bemutatott magyar–német filmdrámával folytatódik áprilisban a Szent László Egyesület által szervezett Magyar Filmek Klubja Nagyváradon.

A filmről egyelőre dióhéjban annyit, hogy a vagyonát könnyelműen tékozló Inokay báró intézőjéről, Borly Gáspárról – akit a háta mögött „vén gazembernek” neveznek – az a hír járja, hogy évek óta lopja a bárói családot, és nagy vagyont halmozott fel. Hazatér a Bécsben nevelkedett Inokay Mária baronesse, akit Balassa grófnak szánnak. Mária azonban gyermekkori játszópajtását, Borly Gáspár unokáját szereti. Az öreg Borlyra végül rábizonyítják a lopást, de végrendelete váratlan fordulatot hoz.

Ahogyan a klubba rendszeresen visszajárók megszokhatták, a vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek keretében az érdeklődők a filmről, a korról és a színészekről egyaránt megtudhatnak érdekes adalékokat.

A szervezők április 18-án, szerdán 17.30 órától szeretettel várják a régi filmek szerelmeseit!

Helyszín: Kálvin János utca 1. szám. A belépés ingyenes.

EMNT