Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, a Bajnokok Élsportolók Sportbarátok Klubja keretén belül Öltönyre váltott birkózómez címmel tartott előadást. Az előadás meghívottja Ballai Sándor, Maros SK birkózó szakosztály elnöke, többszörös román bajnok, veterán világbajnok, szabadfogású birkózó volt.

Az eseményen Cseh Gábor üdvözölte a jelenlevőket, visszaemlékezve Marosvásárhely birkózó múltjára: „Balló Ferencz, Gyarmati Ferenc, Ambrus Lajos, Simon László, Hatházi Károly, Seregély Tibor, Pintea Iuliu és mai meghívottunk, Ballai Sándor, óriási nevek voltak a hazai szabadfogású birkózásban. Nem véletlen, hogy a 20. század legjobb marosvásárhelyi sportolójának járó trófeát is szabadfogású birkózó kapta, Simón László, nehézsúlyú világbajnok. Sajnos a trófea átvétele után váratlanul elhunyt. Ma rá is emlékezünk.”

Ballai Sándor előadásában életútjáról beszélt, az első, 14 éves korában birkózásban szerzett tapasztalatairól, felfele ívelő sikereiről és versenyeiről. Balla elmondta: a Steaua sportklubnak egymás után nyerte az országos bajnokságokat, de 31 évesen végleg hazajött Bukarestből és már szülővárosában folytatta pályafutását. Mint ismeretes, rövidesen Marosvásárhely a szabadfogású birkózás Román Olimpiai Központja lesz. A szervezők EMNT-sportdíjjal jutalmazták a bajnokot.

Facebook