Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös szervezésében emlékeztek Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében, a madéfalvi veszedelem áldozataira. A vasárnap délutáni eseményen jelen volt és beszédet mondott Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is.

„Az új év kezdetén – minden baljós előérzetünk ellenére – abban reménykedünk, hogy 2018 előrelépéseket hozhat közösségi ügyeink terén. Hogy ez valóban így legyen, szükségszerű levonnunk – a maihoz hasonló – történelmi emléknapjaink tanulságait” – mondta Sándor Krisztina, aki beszédét három kulcsfogalom (közösségi ellenállás, hadviselés és túlélés) köré építette.

„A csíki és háromszéki székelyek úgy döntöttek, nem engedelmeskednek Mária Terézia parancsainak, s a közösségi ellenállás szellemében állnak ki nemzetük mellett. Elhatározásukhoz a végsőkig ragaszkodtak, még akkor is, amikor már egyértelmű volt, döntésüknek visszafordíthatatlan következményei lehetnek. Bátran mondhatjuk: az ellenállás különböző formái ma is jelen vannak az erdélyi magyar közösségben, s ebben van egyetlen erőnk is” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina hozzátette: ma már nem fegyverekkel küzdünk igazunkért, hanem kommunikációs hadviselést folytatunk, mely a lehető legváltozatosabb módokon hozhat sikert, vagy épp sodorhatja veszélybe közösségünket.

„Ahogy a madéfalviak túlélték az akkori veszedelmet, úgy élte túl erdélyi magyarságunk is az elmúlt 27 év viszontagságait, így például azt a szégyenletes újévi eseményt is, mely során nem csak a marosvásárhelyi magyarságot, de egész közösségünk nyelvhasználathoz való jogát sértette meg a helyi városvezetés. Fontos tudatosítanunk: csak akkor vihetjük sikerre önrendelkezési mozgalmainkat, ha magunkat egy közös cél mentén szerveződő közösségként fogalmazzuk meg. Amikor pedig úgy érezzük, nincs erőnk folytatni mindennapi küzdelmeinket, gondoljunk arra, hogy 254 évvel ezelőtt a madéfalviak is túlléptek a január 7-ét követő borzalmakon. Egy olyan világban, melyben egyre inkább teret hódít az egyénieskedés, felértékelődni látszik a folyamatos párbeszéd. Ehhez kívánok az új évben elszántságot” – zárt a beszédét Sándor Krisztina.

Az eseményen jelen volt és felszólalt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is.

Facebook