Év végi ünnepséget szerveztek Nagyváradon

 A nagyváradi városháza tanácstermében tartotta év végi ünnepségét az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei és nagyváradi szervezete. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, a nagyváradi polgármester magyar ügyekért is felelős tanácsadója, valamint Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke.

„Évről-évre, minden találkozásunk alkalmával érezzük, hogy összeköt minket az a lelki rokonság, mely már 1989-ben, a forradalmi események alatt is létezett köztünk, s amelynek köszönhetően félszavakból is értjük egymást. Egy ilyen biztos alapokra épülő közösség erős és kitartó bázis, hiszen nem a pillanatnyi politikai érdek tartja össze, hanem a közös célokba vetett hit” – kezdte beszédét Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke elmondta: „Legnagyobb erőnk egymás megbecsülésében és kisközösségeink teremtő erejében rejlik. Amikor munkánk során igyekszünk mindent megtenni, hogy mozgósítsuk és regisztráljuk az erdélyi magyar állampolgárokat az anyaországi parlamenti választások előtt, arra gondolunk, hogy a jót és a nemzeti érdek szempontjából szükségeset mindig meg kell cselekednünk.” Szilágyi Zsolt hozzátette: bár az országot Bukarestből irányítják, a Néppárt feladata az, hogy Erdélynek, s az itt élő magyar közösségnek visszaadja önmagába vetett hitét és erejét. „Az a célunk, hogy mindenki számára világossá tegyük: az erdélyiek képesek saját sorsukat irányítani. Nagyon sok román barátunk is így gondolja ezt, így nem kell mást tegyünk, mint közösen változtassuk Erdélyt egy saját maga sorsáról döntő európai régióvá” – mondta Szilágyi.

Tőkés László felszólalásában elmondta: „Az Európai Parlament döntéshozói ugyanolyan fontosnak tekintik az Európába sereglő migránsok, mint az őshonos népek jogait. De nem csak a nemzetközi fórumokon vált bonyolulttá a politikai helyzet: Romániában is mélypontra süllyedt ugyanez, s az évek óta megújuló politikai tüntetések is erről tanúskodnak. Mihály király halála sokakat ráébresztett: a szovjet bolsevista megszállásnak és a kommunista diktatúrának mind a mai napig érezhetőek a hatásai, az elhunyt király állhatatos demokratizmusa és nemzete iránti szeretete pedig a változás szükségszerűségére hívja fel a figyelmet.” Az EMNT elnöke hozzátette: a román kormány igazságügyi törvények terén elkövetett posztkommunista vesszőfutása és elképesztő szabálytalanságai semmi másra nem jók, mint az amúgy is kritikus méretű korrupció fenntartására. „Nem kérünk olyan román-magyar paktumból, mely során az RMDSZ és a kormánypártok a jogállamiságot sértő, demokráciaellenes jogalkotásba kezdhetnek. Ezek az aktuálpolitikai problémák árnyékolják a gyászba borult Romániát, s mi mégis tudjuk – 28 évvel a temesvári események után –, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, s büszkén jelenthetjük ki: nem tudtak minket megvásárolni” – mondta az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő.

„Politikai szerepvállalásunk kezdete óta ugyanazt mondjuk, és ugyanazt tesszük – a Tőkés László által megadott irányvonalat és Temesvár szellemiségét követve” – kezdte beszédét Zatykó Gyula. A Néppárt politikusa hozzátette: „Sikerült megteremtenünk Erdélyben a politikai pluralizmust, Tőkés László személyében pedig egy új politikai alternatíva is megjelent. Jó erőben lévő, cselekvőképes csapatot tudhatunk magunk mögött, s épp ezért hiszem: komoly lehetőségek várnak még ránk.”

Csomortányi István évértékelő felszólalásában elmondta: „Bár az adventi időszak leginkább az elcsendesedésre alkalmas, ideje számot vetnünk egy éves munkánkról is. Nem hagytuk, hogy eltérítsenek bennünket a helyesnek vélt útról, s ennek eredményeként az elmúlt 27 évünk legnagyobb sikereit érhettük el Nagyváradon és Bihar megyében, hiszen ismét van magyar döntéshozó személy a nagyváradi Polgármesteri Hivatalban – Zatykó Gyula személyében –, a szimbolikus térfoglalás terén is sikereket értünk el, hiszen a március 15-i ünnepséget a Szent László téren tarthattuk, valamint augusztus 20-i ünnepséget is szervezhettünk ugyanott.” A Néppárt Bihar megyei elnöke hozzátette: a közös nagyváradi magyar ügy mellett civilek és más szervezetek is kiállnak, így lassan megvalósulni látszik a tényleges egység és együttműködés. „Nincs más dolgunk, mint közös szolgálatunkat valós tartalommal töltsük meg. Vissza kell adjuk az emberek cselekvőképességbe vetett hitét, hiszen nem az eltűntetett adólejek károsították meg legjobban közösségünket, hanem az, hogy sokakkal elhitették: erőtlenek és cselekvésképtelenek. Azért kell dolgozzunk, hogy visszaadjuk a nagyváradi és Bihar megyei civilek önmagukba vetett hitét, ezáltal pedig nem csak ők, de a teljes közösség is erősebbé válik” – zárta beszédét Csomortányi.