Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Amire felesküdtünk Isten s ember előtt címmel szervez politikatörténeti konferenciát, amely a Kolozsvári Nyilatkozat huszonöt éves évfordulójának alkalmával kerül megrendezésre. Az öt évvel ezelőtt – a 20 éves évforduló alkalmával – is megtartott eseményre idén október 13-án (pénteken) 16 órától a kolozsvári Magyar Unitárius Egyház imatermében (Magyar/1989. December 21. utca 9. szám) kerül sor.  

Az 1992. október 25-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban az akkori egységes érdekvédelmi szövetség elfogadta és felesküdött a Kolozsvári Nyilatkozatra, amely az erdélyi magyar nemzeti közösség önrendelkezésének ügyét tartja szem előtt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindmáig a belső önrendelkezés révén elérhető autonómia megteremtésében és a nyilatkozat jogérvényességében hisz, így szükségesnek tartja a történelmileg is jelentős eskütételre való megemlékezést.

Az eseményt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetők elnöke nyitja meg, ezt követően pedig előadássorozattal folytatódik a délután. Szőcs Géza, miniszterelnöki megbízott Az Országos Elnökség szerepe a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei előkészítésében címmel nyitja meg az előadások sorát. Őt követően Tőkés László, az EMNT elnöke a politikai asszimiláció helyzetéről tart előadást. A 1992-es nyilatkozat szövegének alakulásáról Bodó Barna politológus beszél majd, Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke pedig a Kolozsvári Nyilatkozat elleni balliberális sajtóháborút ismerteti. Az autonómiatörekvés melletti következetes kiállásról Kónya-Hamar Sándor fog beszélni, majd egy rövid szünetet követően a Néppárt képviseletében Szilágyi Zsolt elnök az autonómiaharc helyzetéről, Toró T. Tibor, ügyvezető elnök pedig a nyilatkozat szellemiségéről tart előadást. Katona Ádám, az RMDSZ autonómiaért harcoló utolsó tagjaként szólal fel, az előadásokat pedig a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs A Kolozsvári Nyilatkozat céljai és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaharca című beszéde zárja.

A konferencián való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött, melyet bárki megtehet a titkarsag@emnt.org e-mail címen keresztül.

 

Program

15.30 – 16.00 Regisztráció

16.00 – 16.05 Megnyitó: Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke

16.10 – 16.30 Szőcs Géza: Az Országos Elnökség szerepe a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei előkészítésében. A Nyilatkozat előzményei az erdélyi magyar politikában

16.30 – 16.50 Tőkés László: A politikai asszimilációról

6.50 – 17.10 Bodó Barna: Két nyilatkozat és ami mögöttük van. A Kolozsvári Nyilatkozat szövegének alakulása

17.10 – 17.30 Borbély Zsolt Attila: Balliberális sajtóháború a Kolozsvári Nyilatkozat ellen

17.30 – 17.50 Kónya-Hamar Sándor: Amire felesküdtünk Isten és ember előtt

17.50 – 18.10 Szünet

18.10 – 18.30 Szilágyi Zsolt: Harc a Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségének jegyében

18.30 – 18.50 Toró T. Tibor: Egy platform tíz éve a Kolozsvári Nyilatkozat szellemiségének jegyében

18.50 – 19.10 Katona Ádám: Az autonómiaharc utolsó mohikánja az RMDSZ-ben

19.10 – 19.30 Izsák Balázs: A Kolozsvári Nyilatkozat céljai és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaharca

19.30 – 19.40 Zárszavak: Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke